A Granada elleni utazó keret
A Manchester United 24 fős kerettel kel útra Spanyolországba a Granada elleni, csütörtöki Európa-liga negyeddöntő első mérkőzésre.
A Vörös Ördögök történetük során először mérkőznek majd meg az andalúz alakulattal, Ole Gunnar Solskjaernak azonban még úgy is több hiányzót kell majd nélkülöznie, hogy a Brighton & Hove Albion ellen rúgást kapó és emiatt lecserélésre került Marcus Rashford bevethető állapotban lesz.
Az utazó keretben négy kapus is helyet kapott, nem lesz viszont ott a repülőgépen a nemrég pozitív koronavírus tesztet produkált Eric Bailly, illetve Anthony Martial sem, miután Ole a hétvégi mérkőzés után elárulta, hogy a francia válogatott játékos akár az egész hátralévő szezont kihagyhatja térdsérülése okán.
Juan Mata ismételten csapata rendelkezésére állhat majd és abban reménykedhet, hogy hazájában lehetősége lesz pályára lépni, miután a Real Sociedad elleni "idegenbeli" összecsapást az olaszországi Torinóban rendeztek meg.
Anthony Elanga is bekerült a csatárok felsorolásába, miután nevezésre került a B-listáról. A saját nevelésű tehetség felépült a Leicester City elleni U23-as bajnokin elszenvedett kulcscsont sérüléséből és még nem mutatkozhatott be a felnőtt csapatban, bár az Aston Villa elleni felkészülési mérkőzésen már szóhoz jutott a szezon előtt.
A 18 éves játékos így csatlakozhat Amadhoz a keretben, az előző körökhöz képest nem lesz viszont ott Shola Shoretire az utazók között.
UTAZÓ KERET
Kapusok: David De Gea, Dean Henderson, Lee Grant, Nathan Bishop.
Védők: Victor Lindelöf, Harry Maguire, Luke Shaw, Alex Telles, Axel Tuanzebe, Aaron Wan-Bissaka, Brandon Williams.
Középpályások: Amad, Bruno Fernandes, Fred, Daniel James, Juan Mata, Nemanja Matic, Scott McTominay, Paul Pogba, Donny van de Beek.
Csatárok: Edinson Cavani, Anthony Elanga, Mason Greenwood, Marcus Rashford.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Granada CF - Manchester United
Európa-liga negyeddöntő, első mérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló