Fred: Még több gólra vágyom
Először volt eredményes az idei szezonban a brazil.
A Vörös Ördögök ismételten hátrányból fordítva gyűjtötték be a bajnokságban a győzelemért járó 3 pontot – ezúttal a Tottenham vendégeként.
Az összecsapás második félidejében Fred egyenlítette ki az állást, ezt követően pedig még kettőt vágtak Ole Gunnar Solskjaer fiai.
A Manchester United színeiben mindössze negyedik gólját szerző Fred a meccs után nyilatkozott.
"Nagyon örülök a gólomnak, ez az első az idényben" - mondta a 17-es. "Tudom, hogy nem a gólszerzés a fő feladatom, de boldoggá tesz, mikor betalálok. Azon leszek, hogy ez minél többször megvalósulhasson."

"A szünetig nem igazán játszottunk jól. Az öltözőben átbeszéltük a helyzetünket, fordulás után pedig jobban kezdtünk, megjárattuk a labdát, többet birtokoltuk azt."
"Az egyenlítés után nagyobb területek nyíltak előttünk – szükségünk volt további gólokra, így ki kellett használnunk ezt a lehetőséget."
A United második gólját egy pazar csukafejes révén juttatta a hálóba Edinson Cavani, akinek első találatát egy vitatott szituáció után érvénytelenítette a játékvezető.
"Szerintem meg kellett volna adni" – magyarázta Fred. "Úgy gondolom, Scott mozdulata nem volt szabálytalan."
"Örülök, hogy végül sikerült gólt szereznie, Edinson remek srác. Rendkívül sokat dolgozik a csapatért, mindig 100%-osan odateszi magát. Mindannyiunknak hajtanunk kell tovább, sok mérkőzés vár még ránk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Fred
Edinson Cavani
Manchester United
Tottenham
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló