Beharangozó: Manchester United - Granada

2-0-s előnyből várja a csütörtöki, Granada elleni Európa-liga visszavágót a Manchester United.


Ha nem is látványos focival és nem is 4 góllal, mint a Real Sociedad ellen, de nagy lépést tett múlt hét csütörtökön Solskjaer csapata az Európa-liga elődöntője felé a Granada ellen elért 2-0-s idegenbeli sikerrel. Noha a visszavágó közel sem vehető lefutottnak, mégis nyugodtabb lehet a norvég mester legénysége az előny birtokában, mint az AC Milan elleni 1-1-es első fordulót követően.

 

Mindkét csapat győzelemmel hangolt vasárnap a visszavágóra és érdekesség gyanánt megjegyezném, hogy ahogy a United is hátrányból felállva fordított 3-1-re a Spurs ellen, úgy a spanyol ellenfél is hátrányban volt az első félidőben a Valladolid ellen, majd a második játékrész hajrájában sikerült 2-1-re fordítaniuk. Minden sorozatot figyelembe véve a Granadának legutóbbi 13 mérkőzéséből ez volt az 5. győzelme, az összes többi találkozón vereséget szenvedett ezek közül.

 

Ha Solskjaernak nem lett volna célja rotálnia csapatát a hétközi találkozóra most mégis rákényszerül, hiszen sárga lapok miatt nem léphet pályára Harry Maguire, Luke Shaw és Scott McTominay sem. Mellettük pedig Jones, Martial és Bailly sem áll a norvég mester rendelkezésére. A védelem tengelye emiatt valószínűleg a Lindelöf - Tuanzebe párossal fog felállni, bár a keretbe nevezték a tartalékok közül Will Fish-t, aki szintén védő. A védekező középpályán pedig nagy valószínűséggel Matic lesz a kezdőben Fred mellett.

 

A visszavágó alatt fél szemmel pedig követhetjük az AS Roma - Ajax találkozót is, hiszen az elődöntőben ennek a párosnak a továbbjutójával fog megmérkőzni a United a döntőbe jutásért. Az olaszok egyébként 2-1-re tudtak győzni a hollandok ellen, de a visszavágón még bármi megtörténhet. Akármelyik végkimenetel következik is be, nehezen tudjuk eldönteni, hogy vajon jobban örülnénk-e a korábbi EL döntő "visszavágó" mérkőzésének az Ajax ellen, vagy az AS Roma ellen látnánk szívesebben a csapatot a fináléért játszani, gondolván arra, hogy korábban (igaz, teljesen más csapattal), de az Old Traffordon 7-1-re vertük a Farkasokat.

(Kommentben írjátok meg, Ti kinek örülnétek az elődöntőben)

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Jones (térdsérülés), Bailly (covid), Martial (térdsérülés), Shaw (sárga lap), Maguire (sárga lap), McTominay (sárga lap), Rashford (sérülés)

 

Granada: Brice (sárga lap), Duarte (sárga lap), Lozano (lábsérülés), Milla (izomsérülés), Soro (térdsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United múlt héten 22. alkalommal nyerte meg az európai sorozatokban a kieséses találkozóinak első mérkőzését és ezidáig mind a 21 alkalommal végül tovább is jutott.

 

A Granada a 11. spanyol ellenfele lesz a Vörös Ördögöknek, akik az Old Traffordra látogatnak a nemzetközi kupák történetében. A spanyol ellenfelek azonban legutóbbi 10 látogatásukból az Álmok Színházában csupán 1 találkozót veszítettek el, ami mellett 4 győzelem és 5 döntetlen is szerepel. Az az egy vereség a Real Sociedad csapatát érte 1-0-ra 2013 októberében.

 

Hét egymást követő hazai találkozó megnyerését követően a Manchester United a legutóbbi 3 otthoni európai kupameccsén nem tudott nyerni (2 vereség és 1 döntetlen). Ez 2018 októbere óta a leghosszabb nemzetközi nyeretlenségi sorozata a Vörös Ördögöknek és még sosem fordult elő velük az a nemzetközi porondon, hogy zsinórban négy hazai mérkőzésből egyet se tudjanak megnyerni.

 

A sorozat 2009-es szabályainak kihirdetése óta csupán egyetlen csapat van, aki összesítésben döntetlen eredménnyel tovább tudott lépni a következő körbe, miután hazai pályán 2-0-ra elveszítette az első találkozót. Ez pedig a Sevilla volt a 2013/14-es kiírásban. A Sevilla a Real Betis ellen az első mérkőzést 2-0-ra elveszítette hazai pályán, majd a visszavágón 2-0-ra győzni tudtak és végül büntetőkkel továbbjutottak.

 

Marcus Rashford ebben a szezonban 10 európai kupameccsén 8 gólt szerzett. A selejtezőket nem számítva ez a legtöbb, amit Manchester United játékos szerzett a nemzetközi harctéren Cristiano Ronaldo 8 találata óta, aki ezt a 2007/08-as szezonban érte el. Nála többet pedig csak Ruud van Nistelrooy tudott szerezni 2002/03-ban, méghozzá 12 találatig jutott a holland csatár.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Európa-liga: 1 mérkőzés - 1 United győzelem - gólarány: 2-0 a United javára

 

 

A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

United: Gy, V, Gy, Gy, Gy

 

Granada: V, V, V, V, Gy

 

 

A két csapat egyetlen egymás elleni mérkőzésének eredménye:

 

Granada - United 0-2 (2021.04.08.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői az Európa-liga kieséses szakaszában:

 

United: Fernandes 3 gól, Rashford 2 gól, Diallo 1 gól, James 1 gól, Pogba 1 gól

 

Granada: Soldado 2 gól, Herrera 1 gól, Kenedy 1 gól, Montoro 1 gól, Molina 1 gól

 

 

Európa-liga, negyeddöntő

Manchester United - Granada CF

Old Trafford, 2021.04.15. 21:00

 

A találkozó játékvezetője: Kovács István (Rou)

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Lindelöf - Tuanzebe - Telles - Matic - Fred - Greenwood - van de Beek - James - Cavani

 

Granada: Silva - Díaz - Sánchez - Vallejo - Neva - Gonalons - Herrera - Puertas - Montoro - Kenedy - Soldado

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

A mérkőzést a Digi Sport 1 élőben közvetíti.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!