Bruno: Pogba a legjobbat hozza ki belőlem

Bruno Fernandes és Paul Pogba kétség kívül a United két legkreatívabb játékosa és a portugál magnifico véleménye szerint egyre csak jobbak lesznek együtt.


Láthatjuk a mérkőzéseken, hogy az ellenfelek mindent megtesznek azért, hogy a United két középpályását semlegesíteni tudják, hiszen jelenlétük a pályán számos veszélyt rejt az ellenfelek számára, mivel képesek kiválóan irányítani hosszú labdákkal, de a rövid passzos, gyors játékban is jeleskednek és képesek megbontani az ellenfelek védelmét.

 

Bruno úgy véli, hogy középpályás haverja a világ egyik legjobb játékosa és ez számára is segít ebben, hogy ő is még jobb legyen. A középpályás duo egyébként kiválóan tejesített a Burnley ellen 3-1-re megnyert találkozón is, még úgy is, hogy a második játékrészben Pogba kicsit hátrébb lépett.

 

A szurkolókkal folytatott kérdezz-felelek során Bruno elmondta, hogy nem csupán a pályán értik meg kiválóan egymást a francia középpályással, hanem a pályán kívül is remek az összhang közöttük és ez csak tovább erősíti a remek teljesítményt. Elmondása szerint az öltözőben remek a hangulat és Pogba pezsgő személyisége még inkább növeli a csapategységet és remek hangulatot teremt az öltözőben is.

 

"Paullal remek a kapcsolatom a kezdetektől fogva, hiszen már jóval korábbról, Olaszországból ismerjük egymást. Ott is remekül kijöttünk egymással" - magyarázta Bruno. "Úgy gondolom, hogy a pályán mindketten arra törekszünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el és azt hiszem remek példát mutatunk arra, hogy mindkettőnknek megvan a helye. Sokan aggódnak azért a szurkolók közül, hogy azonos pozícióban szeretünk játszani és néha a társaknak nehéz dönteni, hogy melyikünket játszák meg, de nekünk megvan a kellő szabadságunk a pályán, így ez nem okoz problémát és segíteni tudjuk a társakat."

 

 

"Úgy gondolom, hogy amikor a legjobbakkal játszol, akkor te magad is közéjük akarsz tartozni. Számomra pedig Paul a világ egyik legjobb játékosa és azt gondolom, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki egymásból."

 

"Kifejezetten jó az, hogy a pályán kívül is remek a kapcsolatunk. Például most a többiekkel a Perudo nevű játékkal játszunk, de szoktunk kártyázni, valamint a Ludo nevű társasjátékkal is játszani. Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó nekünk és a csapatnak is. Van, hogy csak hatan játszunk, de a többiek akkor is figyelnek és beleszólogatnak a játékba, hogy csináljátok így, vagy úgy. Ez jót tesz a csapatszellemnek."

 

"Úgy gondolom, hogy Paul azon játékosok egyike, akik nagyon jó lelkűek és szükség van rá az öltözőben. Nagyon vicces srác és mindig van valami újabb poén, amit képes elsütni és megnevettetni az embereket."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!