Ole Maguire szerepléséről
Ole Gunnar Solskjaer elismerte, hogy nem biztos abban, hogy Harry Maguire a csapat elkövetkező összes találkozóján pályára fog lépni.
A kapitány egyetlen percet sem hagyott ki bajnoki mérkőzésen, mióta csatlakozott a Unitedhez a Leicester csapatától és vasárnap megdöntheti a klub korábbi játékosának, Gary Pallisternek a rekordját, ha vasárnap 90 percet játszik az Aston Villa ellen.
Azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a Villa elleni összecsapást követően érkezik az Old Traffordra a Leicester és a Liverpool is, méghozzá két-két nap különbséggel és a csapat menedzsere úgy érzi, hogy nem maradt más lehetősége, mint az, hogy erőteljesen rotálja csapatát.
"Harry azóta játszik minden bajnokin, mióta megérkezett Leicestertől és nem vagyok biztos benne, hogy a következő napokban is lehetséges lesz ez. Olyan rekordot állított be, amire nagyon büszke lehet, de nem igazán látom annak a lehetőségét, hogy ez ne szakadjon meg a közeljövőben. Együtt érzek, együtt élek a játékosokkal, a csapattal. Végigcsináltuk ezt a fantasztikus szezont és most itt ülök ismét a kérdésekre válaszolva. Bejutottunk az Európa-liga döntőjébe és nagyon örülök, hogy eljutottunk idáig."

"A lehető legjobbat kell nyújtanunk. Ez a helyzet egy újabb kihívás számunkra és láthatják rajtam, hogy nem vagyok elégedett ezzel a helyzettel. Nem panaszkodom, ez egy olyan dolog, amibe a játékosaim bele fognak állni és csapatként leszünk ismét erősek és jól fogunk kijönni belőle."
"Az ujjaimat azért keresztben tartom, hogy senki ne sérüljön meg. Erre lesz a legnagyobb gondom, hogy mindenki egészséges maradjon."
A Villa elleni idegenbeli találkozó után két nappal már az Old Traffordon vendégeskedik majd a Leicester és ezt követően szintén két nap múlva jön a Pool ellen elhalasztott bajnoki rangadó is. A norvég menedzser számára pedig fejfájást okozhat, hogy 5 nap alatt 3 mérkőzést is játszania kell csapatának. A védelemben Eric Bailly a Róma elleni visszavágón ott volt a csapatban Maguire mellett, miközben Lindelöf pihenhetett egy keveset és Axel Tuanzebe is bevethető állapotban van, ha szükség volna rá.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Aston Villa - Manchester United
Premier League, 35. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló