Beharangozó: Manchester United - Leicester

Kedd este, magyar idő szerint 19:00-kor rendezik meg a Premier League 36. fordulójában a Manchester United Leicester elleni összecsapását.


Éppen csak túl vagyunk a vasárnapi, Aston Villa elleni bajnokin és már jön is a következő mérkőzés Ole Gunnar Solskjaer csapata számára. A Vörös Ördögök most zsinórban 3 hazai találkozót fognak játszani, méghozzá kedden a Leicester ellen, csütörtökön a Liverpool érkezik az Old Traffordra, majd egy kisebb lélegzetvételnyi szünetet követően 18-án a Fulham is tiszteletét teszi Manchesterben.

 

A sűrű ütemezés miatt Solskjaer korábban már kifejtette véleményét, miszerint aggódik játékosai testi épsége miatt és mindent elkövet annak érdekében, hogy vigyázzon rájuk. Sajnos a Villa ellen kidőlt a bevethető játékosok sorából Harry Maguire, akinek játéka a szezon hátralévő meccsein így kérdéses, de legalábbis valószínű, hogy a Rókák és a Pool ellen nem lesz bevethető. Maguire egyébként azóta nem hiányzott egy másodpercet sem bajnokiról, mióta leigazolta őt a Manchester United.

 

Brendan Rodgers csapata meglepő módon beleszaladt egy kisebb pofonba a legutóbbi bajnokiján a Newcastle ellen és a Szarkák 4-2-es idegenbeli sikere, valamint a Chelsea Manchester City elleni győzelme azt jelenti, hogy a Rókák a 4. helyről várják a United elleni összecsapást. Soron következő ellenfelével ellentétben a norvég menedzser csapata vasárnap hozta a már szokásosnak mondható formáját és miután hátrányba került a Villa ellen, végül 3-1-re győzni tudott Ole csapata és most már matematikailag is biztos, hogy a legjobb 4-ben végez a csapat, így a következő szezonban a Bajnokok Ligájában indulhatnak Solskjaerék.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: James, Jones, Martial, Maguire

 

Leicester: Barnes, Justin, Morgan, Evans

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United legutóbbi 12 Leicester elleni bajnokiján 8 győzelem és 4 döntetlen mellett nem kapott ki. A Rókák legutóbb bajnokin még Louis van Gaal irányítása alatt tudták megverni a Vörös Ördögöket 5-3-ra 2014 szeptemberében.

 

A Leicester City legutóbbi 22 idegenbeli United elleni találkozójából az élvonalban csupán egyet tudott megnyerni, ami mellett 5 döntetlen és 16 vereség a Rókák mérlege a rekordbajnok ellen. Az az egy győzelem pedig az 1997/98-as szezonban volt, a mérkőzést pedig 1-0-ra nyerte meg a Leicester Tony Cottee találatával.

 

A Manchester United ebben a szezonban 3 Premier League mérkőzést játszott kedden és mindhármat megnyerte. Ezen a 3 találkozón 11 gólt termeltek a Vörös Ördögök és egyet sem kaptak.

 

Hátközi bajnoki fordulóban (kedd, szerda, csütörtök) legutóbb decemberben kapott ki Rodgers csapata az Everton ellen idegenben. Azóta további 5 hétközi bajnokija volt a Rókáknak és egyiket sem veszítették el (3 győzelem és 2 döntetlen).

 

A Manchester United legutóbbi 4 hazai bajnokiját megnyerte. Zsinórban 5 PL meccset az Old Traffordon viszont legutóbb Jose Mourinho irányítása alatt tudtak megnyerni a Vörös Ördögök 2018 márciusában.

 

Ebben a szezonban 17 idegenbeli találkozón van már túl a Leicester a bajnokságban és ebből 15 meccsen gólt is tudtak szerezni, ami azt jelenti, hogy nincs másik olyan csapat a bajnokság idei szezonjában, amelyik ebben a tekintetben jobb mutatóval rendelkezne az idegenbeli meccsein.

 

A Manchester United támadója, Marcus Rashford több gólt szerzett a bajnokságban a Leicester ellen (szám szerint 5-öt), mint bármely más csapat ellen.

 

Brendan Rodgers menedzseri pályafutása alatt 10 alkalommal szenvedett vereséget a Manchester United ellen csapataival az összes sorozatot figyelembe véve. Összességében ez 3-mal több vereség, mint bármely másik ellenféllel szemben.

 

Mason Greenwood a United legutóbbi 4 hazai meccsén 4 gólt jegyez. Ez több, mint amennyit az előző 22 hazai meccsén tudott szerezni, mivel ezeken csupán 3 találata volt a fiatal támadónak.

 

A Rókák támadója, Iheanacho minden sorozatot figyelembe véve eddig 5 gólban vállalt szerepet a United ellen. Három találata mellett két gólpasszt is feljegyeztek a neve mellé. Legutóbb például az FA-kupában 2 gól és 1 gólpassz volt a mutatója és a találkozót végül a Leicester nyerte 3-1-re.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 132 mérkőzés - 68 United győzelem, 30 döntetlen, 34 Leicester siker - gólarány 264-174 a United javára

 

Premier League: 29 mérkőzés - 19 United győzelem, 8 döntetlen, 2 Leicester siker - gólarány 62-24 a United javára

 

 

A csapatok legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: GY, GY, GY, D, GY

 

Leicester: V, GY, GY, D, V

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Leicester 1-0 (2019.09.14.)

United - Leicester 2-1 (2018.08.10.)

United - Leicester 2-0 (2017.08.26.)

United - Leicester 4-1 (2016.09.24.)

United - Leicester 1-1 (2016.05.01.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

United: Fernandes 17 gól, Rashford 10 gól, Cavani 9 gól, Greenwood 6 gól

 

Leicester: Vardy 13 gól, Iheanacho 11 gól, Barnes 9 gól, Maddison 8 gól, Tielemans 6 gól

 

 

Premier League, 36. forduló

Manchester United - Leicester City

Old Trafford, 2021.05.11. 19:00

 

A találkozó játékvezetője: Craig Pawson

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Henderson - Williams - Bailly - Lindelöf - Telles - McTominay - Matic - Mata - van de Beek - Diallo - Greenwood

 

Leicester: Schmeichel - Amartey - Fofana - Söyüncü - Pereira - Praet - Tielemans - Thomas - Pérez - Maddison - Iheanacho

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1

 

A mérkőzést a Spíler 1 TV élőben közvetíti.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Leicester City

Premier League 36. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!