Maguire: A találgatások folytatódnak
Harry Maguire még mindig kiemelt téma a Manchester United szurkolóinak körében, mialatt a csapat az Európa-liga döntőre készül a Villarreal ellen.
A kapitány bokája még az Aston Villa elleni bajnokin sérült meg, aminek következtében a Premier League szezon hátralévő mérkőzéseit ki kellett hagynia, Ole Gunnar Solskjaer pedig felfedte, pesszimista abban a tekintetben, hogy lesz-e esélye majd játszani a lengyelországi döntőben.
Mindazonáltal a menedzser megígérte neki, hogy minden lehetőséget megad arra, hogy betehesse a hétfő este Gdanskba utazó 26 fős keretbe.
Harry igencsak levert volt, mivel a kispadról nézte végig a nyitó edzést kedden, miután kilépve a pályára az alagútból nem végzett semmiféle erőnléti munkát.
Ennél fogva a kilátások csekélynek tűntek a védő számára, bár néhány szemfüles szurkoló láthatta őt egy, a médiában Mike Phelan által közzétett képen, ahogy a menedzserrel az utolsó szerda reggeli megbeszélésüket tartották.

Ez egyes emberekben reményt ébresztett Maguire hirtelen, csodával határos gyógyulására.
Véglegesen persze csak akkor fog kiderülni, amikor a kezdőcsapat hivatalossá válik a mérkőzés előtt egy órával, de az angol válogatott menedzsere, Gareth Southgate betekintést kért a jelenlegi helyzetbe, mielőtt nyilvánosságra hozza az angolok 2020-as válogatott csapatát.
A Háromoroszlánosok menedzsere elmagyarázta, hogy a United jelenleg a döntőre fókuszál, nem volt abban a helyzetben, hogy bármiféle információt megosszon Harry sérülésével kapcsolatban.
"Lehet, hogy Harry játszani fog a döntőben, de lehet, hogy két hónapot is kihagyhat" - nyilatkozta. "Nem tudom."
"Volt egy kezdeti értékelésünk, mik a pozitívumok a tornára [Euro 2020], de ez mindig bővebb és további kivizsgálást igényel. Mikor Európa-liga döntős vagy és az ellenfélnek szűkösek az információi és félnek, hogy a dolgok kiszivároghatnak, megérted, hogy a csapatok meg akarják tartani ütőkártyáikat a kezdés előttig."
"Ez egy kicsit bonyolultabbá teszi a helyzetet számunkra, de semmi problémám nincs a Manchester United csapatával emiatt. Teljesen megértem."
Ha Maguire kihagyja a Villarreal elleni mérkőzést, biztosan pozitívan fogja így is befolyásolni a csapatot jelenléte és támogatása. Következő cél pedig, hogy rendbe jöjjön és fitt legyen, hogy megőrizhesse helyét az angol válogatottban a nyáron kezdődő tornán.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Villarreal - Manchester United
Európa-liga, döntő
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló