A Dortmund visszautasította a United ajánlatát
A Borussia Dortmund visszautasította a Manchester United 67 millió fontos ajánlatát, melyet Jadon Sancho átigazolása miatt tettek az angolok.
A német klub 77,5 millió fontot szeretne kapni a 21 éves angol játékosért, mely összeget további 4,25 millió fontos bónusz is követhetne. A BBC Sport értesülései szerint az alacsony ajánlat mellett a Dortmund azért is utasította vissza a Vörös Ördögök első ajánlatát, mert azok 5 év alatt szeretnék az összeget kifizetni, míg a németek 4 évet vélnek megfelelőnek.
A United megfontolja az ajánlat felülvizsgálatát, hiszen az Old Traffordon szeretnék elkerülni a 12 hónappal ezelőtti helyzet megismétlődését, amikor is több alkalommal próbálták alacsonyabbra alkudni a támadó vételárát és végül a Dortmund bezárta a kapukat a manchesteriek előtt. Sancho pedig ott maradt további egy szezonra a Bundesligában.

A Dortmundnak megállapodása van Sanchoval, hogy amennyiben megfelelő ajánlat érkezik érte, engedik, hogy eligazoljon tőlük, de itt is van egy határidő, amin belül lépnie kell a kérőknek. Ez az időpont pedig az információk szerint egybeesik az angol válogatott játékos klubjához való visszatérésének időpontjával az Európa-bajnokságot követően.
A német klub egyébként ezen a nyáron úgy néz ki, hogy fiatal tehetségei közül csak Sanchotól fog megválni, pedig elég nagy az érdeklődés Erling Haaland és Jude Bellingham iránt is a piacon.
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer korábban már kifejtette, hogy szeretné ezt az üzletet a nyáron nyélbe ütni, mivel úgy érzi, hogy csapatának támadó részlegében nincs kellő potenciál a pálya jobb szélén. Ezzel magyarázta többek közt azt is, hogy az Európa-liga döntőjében sokáig nem nyúlt a cserékhez.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló