Újabb Vörös Ördögök tértek vissza
A Manchester United több játékosa is visszatért a nyaralását követően és csatlakozott társaihoz a skóciai edzőtáborban.
A Vörös Ördögök hétfő reggel érkeztek meg St. Andrew's-ba és a repülőről leszálló játékosok között volt a csapat kapitánya, Harry Maguire, valamint Victor Lindelöf és David de Gea is.
Maguire kiváló formában játszott az Európa-bajnokságon és a kontinens minden tájáról dicséreteket kapott. Hazájában is elismerően szóltak róla, mivel kifejezetten domináns volt a jelenléte az angol válogatott mérkőzésein.
Victor Lindelöf is fontos tagja volt a svéd válogatottnak, akik egészen a nyolcaddöntőig meneteltek, majd ott kiestek Ukrajna ellen, David de Gea pedig a spanyol nemzeti csapatban szerepelt, bár nem igazán jutott szóhoz és végül a csapat a később Európa-bajnok olaszoktól ki is kapott a kieséses szakaszban.
Szintén a visszatérők táborát gyarapítja Phil Jones is, akinek visszatéréséről Ole Gunnar Solskjaer a Brentford elleni 2-2-es döntetlen követően már sokat beszélt. Ole elmondta az újságíróknak, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy Jones minél zökkenőmentesebben térjen vissza az első csapatba, hiszen ő maga is küszködött sérülésekkel aktív pályafutása során.
A Vörös Ördögök három napot edzőtáboroznak Skóciában és készülnek, hogy megfeleljenek az új szezonra felerősödő elvárásoknak. Az augusztus 14-én, a Leeds elleni mérkőzéssel kezdődő bajnokságot még egy Everton elleni találkozó előzi meg, amelyet augusztus 7-én játszanak le az Old Traffordon.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
14 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
15 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
16 | Brentford | 7 | 9 | 12 | -3 | 7 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 7 | 6 | 16 | -10 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |