Bruno fitten és kipihenten várja az új szezont
Örömhír a Manchester United szurkolói számára, hogy a csapat portugál játékmestere, Bruno Fernandes elmondása szerint remekül és feltöltődve érzi magát és készen áll az új szezonra.
A Vörös Ördögök számára jövőhét szombaton kezdődik a bajnokság a Leeds United elleni hazai találkozóval. Fernandes már egy hete edzésben van miután visszatért a nyári szünetről és készen áll, hogy a szezonnyitó mérkőzésen pályára lépjen, emellett pedig biztos, hogy az Everton ellen még hátralévő barátságos meccsen is a pályán akar már lenni.
"Friss vagyok és boldog, hogy visszatértem, hogy láthatom a srácokat és, hogy újra edzésben lehetek" - mondta Bruno.
A portugál középpályás pozitívan nyilatkozott közel egy hónapos vakációjáról, melyet nagyon megérdemelt és amely az Európa-bajnokságról történő kiesést követően vette kezdetét.
Fernandes 71 mérkőzésen lépett pályára, mióta a futball újraindult 2020 június 19-én, a menetrend pedig továbbra is sűrű lesz, hiszen a COVID miatti csúszásnak köszönhetően az idénre halasztott Európa-bajnokságot jövőre már a világbajnokság követi és még a nemzetek ligája küzdelmei is hozzáadódtak az elmúlt évek nagyobb terheléshez. A portugál középpályás a legutóbbi Olimpián is részt vett hazája válogatottjával, így legutóbbi teljes értékű nyara, ami pihenéssel telt 2017-ben volt.

A nagy terhelés ellenére Fernandes tudott egy nagyot pihenni és teljesen feltöltődött, ami csak jót jelenthet a United számára.
"Jó volt végre egy hosszú szünetet tartani. Hosszú idő, ha jól emlékszem 5 év telt el a legutóbbi ilyen pihenőm óta. Nagyon jó volt a családdal, a barátokkal lenni és élvezni a gyermekeim társaságát, mert amikor szezon van, akkor sajnos kevesebb idő jut ezekre a dolgokra."
Bruno a felkészülési szezonban még nem lépett pályára, de elmondása szerint a verseny már elkezdődött közte és csapattársai között. A portugál játékos híres arról, hogy mindig nyerni akar, még akkor is, amikor lányával Uno-t játszanak. Ez pedig nincs másként a skóciai edzőtáborban sem.
"Remek volt, mert kétszer megnyertem az Uno tornát. Tökéletes lapjárásom volt" - mondta mosolyogva.
"A srácok készen állnak és keményen edzettünk, mindenki hasznosan töltötte a felkészülési időszakot és készen állunk a szezon kezdetére."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló