Kihirdették a PFP keretet

A Manchester United kihirdette a Professzionális Fejlesztési Program tagjait a 2021/22-es szezonra.


Az akadémia továbbra is a játékosok egyéni fejlődése mellett kötelezte el magát. A keretbe került játékosok a különböző edzésprogramokon több játékszituációval is megismerkednek. Ennek kifejezetten az a célja, hogy megfelelő lehetőséget kapjon mindenki a képességei fejlesztésére.

 

A csapatból többen is kölcsönben töltik a következő szezont, nekik ott nyílik lehetőségük megízlelni a felnőtt futball kihívásait. A többiek a legtöbb esetben a United felnőtt csapatával fognak edzeni, de néhány akadémista is lehetőséget kap majd, hogy a manchesteri gárda U18-as alakulatában pallérozódjanak tovább.

 

D’Mani Mellor aláírta új szerződését, melynek értelmében folytatja kilenc éves korában megkezdett pályafutását, illetve elkötelezte magát a Vörös Ördögök fejlődési programja mellett.  A nemrég érkezett Ethan Ennis is csatlakozik a PFP kerethez, aki az iskolai ösztöndíját is megkapta már mióta megérkezett Liverpoolból.

 

A PFP csoport tagjainak fejlődését Justin Cochrane Fejlődésért Feleleős Igazgató fogja felügyelni. Paul McShane játékosedző a pályán végzett munkát fogja elemezni, illetve erről fog beszámolni a stáb többi tagjának. Az edzők magas képesítése további lehetőséget nyújt majd az akadémián pallérozódó játékosoknak a fejlődésre, legyen szó a támadókról, vagy a védekezőbb felfogású kerettagokról.

 

 

Az U23-as srácok a Leicester City csapata ellen kezdik meg a bajnokságot vasánap. Ezt követően a Chelsea fogja vendégül látni a mieinket, majd a Manchester City elleni rangadóval zárják a hónapot.

 

Az U18-as fiataljaink első három mérkőzését is riválisok ellen rendezik. Először egy rövid túra vár a mieinkre Manchester másik felébe, majd a Liverpool érkezik Carringtonba. A hónap utolsó mérkőzésén a Leeds United fogadja a Vörös Ördögöket.

 

A Professzionális Fejlesztési Program tagjai:

Sonny Aljofree, Rhys Bennett, Di’Shon Bernard, Reece Devine, Anthony Elanga, Noam Emeran, Ethan Ennis, Alvaro Fernandez, Will Fish, Omari Forson, Tyler Fredricson, Ethan Galbraith, Alejandro Garnacho, James Garner, Daniel Gore, Eric Hanbury, Hannibal, Isak Hansen, Bjorn Hardley, Dillon Hoogewerf, Joe Hugill, Zidane Iqbal, Marc Jurado, Matej Kovar, Willy Kambwala, Marcus Lawrence, Ethan Laird, Dylan Levitt, Kobbie Mainoo, Sam Mather, Ondrej Mastny,  Charlie McNeill, Dermot Mee, Mateo Mejia, D'Mani Mellor, Teden Mengi, Sam Murray, Manni Norkett, Max Oyedele, Daniel Polakowski, Logan Pye, Charlie Savage,  Shola Shoretire, Connor Stanley,  Martin Svidersky, Radek Vitek, Charlie Wellens, Paul Woolston, Tom Wooster.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!