A csapat ismét edzésbe állt
A Manchester United játékosai ismét edzésbe álltak Carringtonban azt követően, hogy kedden barátságos mérkőzésen legyőzték a Burnley csapatát az OId Traffordon.
Ole Gunnar Solskjaer legénysége legyőzte a Bíborvörösöket 3-1-re egy zárt kapus mérkőzésen, köszönhetően Anthony Martial, Jesse Lingard - aki a COVID-19-ből való felépülés után ismét a főnök rendelkezésére állt - és Fred góljainak.
A trió ott volt a csapatban, amikor a fotósok lencsevégre kapták őket edzés közben, akikhez később Jadon Sancho is csatlakozott, aki sikeresen debütált a Leeds ellen szombaton, de Sean Dyche csapata ellen is már szerepet kapott.
A fiatal szélső reméli, hogy a kezdőben kap helyet vasárnap, amikor a Vörös Ördögök a déli partra utaznak, ahol a Southampton vendégeként lépnek majd pályára.
Több szurkoló bízik abban, hogy Raphael Varane-t is láthatja majd a pályán.
A francia nem kapott lehetőséget a Burnley elleni barátságos mérkőzésen, de részt vett a csapat utolsó két edzésén, miután szombaton a pályára lépve, emlékezetes bemutatkozással adta a nézők tudtára, hogy a United hivatalosan is leigazolta őt. A bemutatkozása után a United 5-1-re legyőzte a Leeds United-et, így a tabella első helyéről várhatja a vasárnapi mérkőzést.
Edinson Cavani is nemrég visszatért nyári pihenőjéről, habár a fotókon még nem lehetett látni, azonban a kamerák rögzítették a fiatal támadó D'Mani Mellor-t az első csapattal edzeni, ami biztató jel a 20 éves játékos közelmúltbeli sérülései után.

Mellor, aki az Astana elleni mérkőzésen debütált a csapatban 2019 novemberében, kihagyta a 2020/21-es idényt térdproblémái miatt, de új szerződést kapott a nyáron és góllal hálálta meg azt az első Premier League 2 idényének nyitómeccsén, ahol 2-2-es döntetlent vívott ki a csapat a Leicester City ellen a Leigh Sport Village-en.
Anthony Elanga, akinek igen jól sikerült a felkészülési szezonja, szintén szerepelt a képeken az edzésen résztvevők között.
Gólt szerzett a QPR és a Brentford ellen is, de az Everton és a Leeds elleni találkozókat sérülés miatt ki kellett hagynia.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló