Bolton 2-2 Manchester United

Michael Owen góljával mentett pontot a Manchester United. A vetélytársak botlásait így nem sikerült kihasználniuk.


A Bolton Wanderers a Jääskeläinen, Steinsson, Ricketts, Knight, Robinson, Chung-Yong, Holden, Muamba, Petrov, Kevin Davies, Elmander kezdõvel vágott neki a mai mérkõzésnek, míg a vendég Vörös Ördögöknél a Van der Sar, O'Shea, Vidic, Evans, Evra, Nani, Fletcher, Scholes, Giggs, Rooney, Berbatov csapatot küldte pályára Sir Alex Ferguson.

A hazai kispadon Bogdan, Alonso, Rodrigo, Klasnic , Mark Davies, Blake, Taylor, a Manchesternél Kuszczak, Owen, Anderson, Smalling, Park, Rafael, Macheda ültek.

Mindkét együttes 4-4-2 felállással próbálkozott. A hazaiak megpróbálták az elején magukhoz venni a kezdeményezést, hamar meg is szerezték a vezetést. 5 perc telt el a mérkõzésbõl, mikor egy bal oldali szögletet végezhetett el a Wanderers. Petrov ívelte be a szögletet, Nani nem tudta kifejelni azt, Knight pedig 6 méterrõl jobb külsõvel pörgette a hosszú sarokba a labdát. 1-0 a hazaiaknak!

A vendégeket pár percig megfogta a bekapott gól, de aztán rendezték soraikat és egyre több labdatartás mellett próbáltak helyzeteket kihagyni. Azonban a 17. percben majdnem megduplázta elõnyét a Bolton. Egy felívelt labdát fejelt Davies kapu felé, a berobbanó Elmander elõtt pattant az le, de a svéd nem tudott beleérni csak zavarni Van der Sar-t, aki remek reflex mozdulattal védett csodálatosat.

 

 



A 23. percben jött az egyenlítés. Rooney tette le a labdát Nani elé még saját térfélen. A portugál megindult a hazai kapu felé, kicselezett három védõt és mielõtt a negyedik odaért volna, kapura lõtt 16 méterrõl, kilõve a jobb alsó sarkot. 1-1, remek egyéni teljesítmény!

A gól után a United megpróbált több helyzetet kialakítani, de nem sikerült újabb gólt szerezni a szünetig. A Bolton támadóit nehezen tartották a manchesteri védõk, fõleg Evans-nek gyûlt meg a baja ellenfeleivel.

Szünetben 1-1-re állt a mérkõzés, igazságos eredménynek tûnt a mutatott játék alapján.

Második félidõre egyik menedzser sem változtatott, így az eddigi szereplõk folytathatták a mérkõzést.

Az elsõ félidõben sem lehetett panasz az iramra, de a második félidõ elején talán még nagyobb iramra kapcsoltak a csapatok.

Az 53. percben Giggs helyére jött be Park. A veterán walesi játékos valószínûleg kisebb sérülés miatt hagyta el a játékteret.

A Bolton nagyon rákészült a pontrúgásokra, ezekbõl veszélyeztettek leginkább.

A 60. percben újabb cserét hajtott végre a United menedzsere. Rooneyt váltotta a fiatal Macheda. Wayne Rooney teljesítménye alapján nem is meglepõ ez a csere, nagyon halvány produkciót láthattunk ismét tõle, rengeteg eladott labdával.

Ellenben az olasz fiatal elsõ labdaérintését követõen majdnem megszerezte a vezetést a vendég csapat. Berbatov passzolta fel Machedara a labdát, aki sarokkal azonnal visszatette a bolgárnak. Dimitar betört két védõ között, 15-16 méterrõl megcélozta a jobb alsót, de Jaaskalainen ki tudta ütni a labdát szögletre.

Ezen idõszakban sorra harcolta ki a United a sarok rúgásokat. A 67. percben egy Nani által beívelt sokadik gyenge szögletet sikerült tisztázni a boltoni védelemnek. A labda Petrov elé került, aki bal szélrõl csodás keresztlabdát tálalt Chung-Yong Lee elé. A dél-koreai remekül vette át, Elmanderre felívelte, aki szépen megtartotta majd az addigra már a 16-os sarkáánál járó Petrov elé passzolt. Petrov kisodródva kezelte le a labdát, majd visszafelé cselezve egyet üresre játszotta magát és a bal összekötõ helyérõl lõtt kapura. A Labda megpattant Fletcher oldalán, így jutva a vendég kapuba. Ezzel 2-1 a hazaiaknak.

4 percre rá Fletcher már le is jött a pályáról, Michael Owen váltotta a középpályást. Sokáig nem is kellett várni, hogy az egykori aranylabdás megmutassa, miért is jött az Old Traffordra.

Szabadrúgáshoz jutott a Manchester a jobb szélrõl. Nani állt a labda mögé, beívelte azt a 11-es pont felé. Owen remekül elõzte meg védõjét és csodálatos csúsztatással fejelt a hosszú kapufára, amelyrõl bepattant a labda a kapuba. 2-2, ezzel újra volt esély a United elõtt, hogy felzárkózzon 1 pontra a Chelsea mögé. Michael Owen pedig megszerezte 200. bajnoki gólját.

De sajnos ezután már nagyon helyzetei sem voltak a vendégeknek. Nem igazán sikerült folyamatos játékkal a Bolton kapujánál tartani a labdát, a hazaiak pedig cserékkel próbálták az idõt húzni a végén.

Rengeteg gyenge teljesítmény a United csapatában egy újabb idegenbeli döntetlenre volt elég, amellyel nem sikerült kihasználni a két nagy rivális tegnapi botlását.


Bolton Wanderers 2-2 Manchester United

Reebok Stadium, játékvezetõ: Phil Dowd



Bolton: Jaaskelainen, Steinsson, Ricketts, Knight, Robinson; Chung-Yong(93.Blake), Holden, Muamba(63.M.Davies), Petrov(92.Taylor); Kevin Davies, Elmander

Manchester United: Van der Sar, O'Shea, Vidic, Evans, Evra; Nani, Fletcher(71.Owen), Scholes, Giggs(53.Park); Rooney(60.Macheda), Berbatov

Gólszerzõ: Knight 5., Petrov 67. illetve Nani 23., Owen 74.
 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások