Premier League ellenféllel kezdünk a Ligakupában
A Manchester United a 2021/21-es szezonban hazai pályán, a Premier League rivális West Ham United ellen kezdi majd meg Ligakupa szereplését.
Az új szezon első hazai kupaösszecsapására a szeptember 20-i héten kerül majd sor, azonban a pontos dátum és kezdési időpont még nem került kijelelölésre.
A Kalapácsosok elleni mérkőzésre csak néhány nappal azt követően kerül sor, hogy a felek a London Stadiumban is összemérik majd erejüket a Premier League-ben (2021. szeptember 19. 15 óra) és megelőzi majd az Aston Villa elleni hazai bajnokit.
Ez a párosítás egyike azon négynek, ahol Premier League csapatok néznek majd egymással farkasszemet a második számú angol kupasorozat 3. fordulójában, ugyais a Chelsea az Aston Villat fogadja majd, a Liverpool a Norwich-hoz látogat, a Wolves pedig a Tottenham Hotspurrel vív majd meg a Molineux-ben.
A Vörös Ördögök eddig három alkalommal találkoztak a londoniakkal a Ligakupában, amelyek közül kétszer továbbjutottak, egyszer pedig kiestek. A legutóbbi randevúra a 2016/17-es idényben került sor, amikor Zlatan Ibrahimovic és Anthony Martial dupláival 4-1-es manchesteri siker született. Abban a szezonban a végső győzelem is összejött, amely a klub történetének eddigi utolsó, ötödik sikere volt a sorozatban.

Találkoztak a felek az előző idény FA-kupa kiírásában is, ahol az ötödik fordulóban Scott McTominay hosszabbításban lőtt gólja jelentette a különbséget.
A 2020/21-es Ligakupa kiírásban az Ole Gunnar Solskjaer-legénység az elődöntőig jutott, ahol csak a későbbi győztes Manchester City tudta őket megállítani. A norvég menedzser és játékosai most abban reménykednek, hogy sikerül felülmúlniuk tavalyi teljesítményüket.
A LIGAKUPA 3. FORDULÓJÁNAK SORSOLÁSA
Queens Park Rangers v Everton
Preston North End v Cheltenham
UNITED v West Ham Utd
Fulham v Leeds
Brentford v Oldham
Watford v Stoke
Chelsea v Aston Villa
Wigan v Sunderland
Norwich v Liverpool
Burnley v Rochdale
Arsenal v AFC Wimbledon
Sheffield United v Southampton
Manchester City v Wycombe
Millwall v Leicester
Wolves v Tottenham Hotspur
Brighton v Swansea
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló