Amad: Büszke vagyok a 16-os mezszámra
Amad nagyon elégedett új mezszámával, amiben majd a 2021/22-es szezonban fog játszani a Manchester United cspatában.
A rendkívül tehetséges elefántcsontparti válogatott játékos a tavalyi 19-es szám helyett idén a 16-os sorszámmal ellátott mezben lesz látható a United mérkőzésein, korábbi mezszámát pedig a United francia védője, Raphael Varane vette át.
Amad a 16-os szám viselésével pedig olyan legendák nyomdokaiba kíván lépni, mint Roy Keane, vagy az első csapat edzői stábjának tagja, Michael Carrick.
"Amikor elárulták, hogy idén a 16-os mezszámot kapom nagyon boldog voltam, mert tudom, hogy Michael Carrick korábban éveken keresztül ebben játszott és ő a klub egyik legendája" - mondta Diallo.

"Tisztelnem kell ezt a számot és azokat a játékosokat, akik előttem ezt viselték."
A Vörös Ördögök menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer a múlt héten beszélt Amad figyelemre méltó teljesítményéről, miközben még javában folytak a találgatások a fiatal játékos jövőjével kapcsolatban, hogy marad-e a Unitedben, vagy kölcsön adják majd.
A norvég menedzser hangsúlyozta, hogy a kérdésben még nem született végleges döntés, mivel az Olimpiáról visszatérő támadó lenyűgözte őt kiemelkedő hozzáállásával.
"Amadról azt tudom mondani, hogy nagyon-nagyon jól teljesít az edzéseken" - mondta Ole. "Az Olimpia miatt kicsit később tért vissza és kellett egy kis idő, hogy belerázódjon a hétköznapokba, de most nagyon jól néz ki. Nem lennék meglepve, ha maradna."
"Minden fiatal játékos számára, aki kölcsönbe akar menni a megfelelő klubot keressük, hogy a helyes lépést tegyük meg az érdekükben."
Amad bízik benne, hogy sikerül megmutatnia magát a Wolverhampton elleni vasárnapi bajnokin, melyre a Molineux Stadionban kerül majd sor a nemzetközi szünetet megelőzően.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló