Mit érdemes tudni leendő Bajnokok Ligája ellenfeleinkről
Ole Gunnar Solskajer csapata a Villarreal, az Atalanta és a Young Boys csapataival mérkőzik meg a Bajnokok Ligája csoportköreiben.
Az Európa legrangosabb kupasorozata szeptember 14-én kezdődik, a mérkőzések időpontjait pedig hamarosan közzéteszik. Addig is az alábbiakban összeszedtünk néhány érdekes és fontos tudnivalót leendő ellenfeleinkről.
VILLARREAL
A United mérlege a spanyolok ellen: 4 döntetlen, 1 vereség (2005, 2008, 2021)
A Manchester United a legutóbbi 5 európai idényében szembekerült spanyol ellenféllel a csoportkörök során, méghozzá elég vegyes eredményekkel, a Villarreal legutóbb pont az Európa-liga fináléjában legyőzte a Vörös Ördögöket. A mostani idény lesz a harmadik, amely során a Sárga tengeralattjárókkal a BL csoportmeccsek során megütközik a United. A korábbi négy, továbbjutásért folyó mérkőzés mindegyikén 0-0-s döntetlen született.

ATALANTA
A United mérlege az olaszok ellen: nem játszottak még egymás ellen hivatalos tétmérkőzést a csapatok.
Új ellenfél lesz az Atalanta a Vörös Ördögök számára, mivel korábban még nem volt alkalmuk megmérkőzni egymással a feleknek. Ami biztosan elmondható, hogy az Atalanta rendkívül jól teljesített az elmúlt évek során. A 2010/11-es idényben feljutottak a Serie A-ba, majd igyekeztek minél előbbre jutni és végül 2019-ben először kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligájába. A várakozásokat felülmúlta a csapat és két szezonban is bejutottak a legjobb 16 csapat közé, sőt a 2019/20-as idényben a negyeddöntőig meneteltek, ahol a PSG állította meg őket egy 2-1-es győzelemmel, majd a 2020/21-es szezonban pedig a nyolcaddöntőben estek ki a Real Madrid ellen 4-1-es összesítéssel.
Az Atalanta számára nem ez lesz az első eset, amikor angol csapattal találkoznak, hiszen Gian Piero Gasperini csapata az előző etapokban megütközött a Manchester City és a Liverpool csapatával is. A mutatójuk pedig ezeken a mérkőzéseken 1 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség.

YOUNG BOYS
A United mérlege a svájciak ellen: 2 győzelem (2018)
A Young Boys a rájátszást követően kvalifikálta magát a BL főtáblájára legyőzve a Slovan-t, a Cluj-t és a Ferencvárost is. Eddig a Vörös Ördögök két alkalommal találkoztak a nemzetközi porondon a svájci csapattal még 2018-ban és akkor is csoportmérőzéseken. Először idegenben győzte le a United a Young Boys együttesét 3-0-ra többek között Paul Pogba duplájának köszönhetően, majd az Old Traffordon Fellaini találatával 1-0-ra nyertek a Vörös Ördögök.
A Young Boys számára hosszú idő telt már el a dicsőséges 1958/59-es szezon óta, amikor bejutottak az Európa-kupa elődöntőjébe. Nem csak a svájci bajnoknak lesz ismerős a Manchester United csapata, hanem edzőjüknek, David Wagnernek is, aki a nyáron csatlakozott a Young Boys-hoz és korábban a Huddersfield Town menedzsere volt.

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |