Az UEFA közzétette a BL csoportköreinek beosztását
Az UEFA közzétette a Manchester United 2021/22-es Bajnokok Ligája csoportköreinek beosztását.
A Vörös Ördögök az idei szezonban az F csoportba kerültek, mellettük pedig még az olasz Atalanta, a spanyol Villarreal és a svájci Young Boys szerepel a kvartettben. A csoportmeccsek kevesebb, mint 3 hét múlva kezdődnek, az első mérkőzésre pedig szeptember 14-én kerül sor, melynek során a United Bernbe utazik, hogy idegenben összecsapjon a Young Boys csapatával magyar idő szerint 18:45-kor.
Három évvel ezelőtt a manchesteriek már jártak a Wankdorf Stadionban, a találkozón pedig Paul Pogba duplájával és Anthony Martial találatával 3-0-ra nyert a United a svájci ellenféllel szemben.
A svájci kirándulást két hazai összecsapás követi, ezek közül pedig az első a Villarreal elleni meccs lesz, melyen akár revansot is vehet Ole csapata az Európa-liga fináléjában elszenvedett vereség miatt. A Sárga tengeralattjáró szeptember 29-én érkezik és magyar idő szerint 21:00-kor kezdődik a találkozó, amely rendkívül nehéznek ígérkezik, hiszen eddig a nemzetközi porondon már 5 alkalommal is összecsaptak a felek és mind az 5 mérkőzés döntetlennel ért véget 90 perc elteltével, ebből 4 alkalommal 0-0-val és az El döntőben 1-1-el. Emellett pedig közismert, hogy a spanyolok menedzsere, Unai Emery remekül meccsel csapatával.
Az októberi válogatott szünetet követően újoncot köszönt az Álmok Színháza. Az olasz Atalanta érkezik Manchesterbe október 20-án és magyar idő szerint 21:00-kor első alkalommal méretteti meg magát a Vörös Ördögök ellen Amad korábbi csapata. A bergamói klub az előző két idényben továbbjutott csoportjából a kieséses szakaszba és ebben az évben esélyesnek tartják őket az olasz bajnoki címre is.

Három héttel később jöhet is a visszavágó, ugyanis november 2-án a United utazik Olaszországba a Gewiss Stadionba, a mérkőzés pedig szintén 21:00-kor fog kezdődni magyar idő szerint.
Ezt követően november 23-án 18:45-kor magyar idő szerint Spanyolországba utazik Solskjaer csapata és a Villarreal elleni összecsapás következik, ezt követően pedig december 8-án zárul a csoportkör, amikor is a Young Boys érkezik az Old Traffordra, a kezdőrúgás időpontja pedig magyar idő szerint 21:00.
A fordulók beosztása mellett az UEFA azt is közölte, hogy felülvizsgálják a vendég szurkolók utazásának lehetőségét, erről a döntést pedig a következő napokban közölni fogják.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló