Manchester United N - Brighton&Hive Albion N 1-1
A Manchester United női csapata egy mérkőzéssel közelebb került a Női Szuperliga rajtjához, miután szombat délután 1-1-es döntetlent játszottak felkészülési mérkőzésen a Brighton & Hove Albion csapatával.
Az összecsapást semleges helyszínen rendezték, melynek a Loughborough Egyetem adott otthont. A Vörös Ördögök oldalán a csapatkapitány, Katie Zelem tudott eredményes lenni, melynek köszönhetően a félidőben még vezettek is a manchesteriek. A második játékrész elején aztán az első támadásból a Sirályok rögtön egyenlíteni is tudtak.
Marc Skinner első tétmérkőzése kevesebb, mint egy hét múlva esedékes a United kispadján, lányai a Reading csapatával csapnak össze a WSL első fordulójában hazai pályán a Leigh Sports Village-ben.

A mérkőzés elején szinte semmi említésre méltó nem történt, de jó iramú mérkőzéssel indult a délután, Ella Toone sajnos egy szabálytalanságot követően ápolásra szorult.
Az áttörést jelentő gól a 30. perc végén következett, a United lányai a Brighton szögletét követően indítottak kontrát. Staniforthot éppen a tizenhatos vonala előtt öklelték fel, így csak egy közeli szabadrúgással próbálkozhattak a Vörös Ördögök. A labda mögé Zelem állt és sorozatban második mérkőzésén is eredményes tudott lenni.

A Sirályok a 40. percben egyenlítettek is, de örömüket beárnyékolta, hogy a gól leshelyzetből született, így a találatot érvénytelenítették. Nem sokkal később azonban már 1-1 volt az eredményjelzőn, a második félidő elején egy közeli lövéssel tudtak egalizálni. Mary Earps a gólt megelőző kavarodás során kétszer is hárítani tudott, de a Brighton harmadjára már nem hibázott.
A Vörös Ördögök fölényben játszották végig a második félidőt, Martha Thomas kétszer is mentésre kényszerítette az ellenfél kapusát, előbb egy lapos lövéssel kínálta meg, majd egy pazar fejessel Staniforth beadásából. A Brighton hálóőre később Millie Turner kapáslövését is hárítani tudta.
Earps sem maradt munka nélkül, a Sirályok akciója végén kettős védéssel segített megtartani az eredményt. Alessia Russo beállásával aztán megint a United járt közelebb a gólhoz, a sérülésből visszatérő angol válogatott támadó egy szabadrúgásból ívelt a tizenhatoson belülre, Thorisdottir pedig csak centikkel vétette el a kaput. A hátralévő percekben már lelassult a játék, így maradt a döntetlen.
Manchester United N - Brighton&Hove Albion N 1 - 1
2021.08.28. Loughborough Egyetem
Manchester United N: Earps, Thorisdottir, Turner (Smith 62’), Mannion, Blundell (Batlle 46’), Boe Risa, Zelem, Staniforth (Ladd 71’), Hanson (F. Fuso 78’), Thomas (Jones 71’), Toone (Russo 62’).
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |