De Gea: Ezért vagyok itt
A Manchester United kapusa, David de Gea elmondás szerint az ösztöneire hallgatott a mérkőzés során, ami segített neki abban is, hogy szenzációs dupla védést mutasson be a Wolves második félidőben vezetett támadásakor.
A spanyol hálóőr kétszer is kiütötte Romain Saiss kapura küldött labdáját sorsdöntő pillanatban, amikor még a találkozó 0-0-ra állt. Ezzel a két hihetetlen védéssel pedig Mason Greenwood találata kicsivel később győzelmet ért a csapat számára.
"Ezt edzésen nem tudod gyakorolni" - mondta de Gea az MUTV-nek. "Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy nagyszerű védés volt."
Saiss először fejjel próbálkozott nagyjából 6 méter távolságból, ám a United kapusának sikerült a lefelé fejelt labdát kiütnie, ami így visszakerült a Wolves játékos elé, aki másodjára is próbálkozott, de ezúttal lábbal és közelebbről. De Gea az első védést követően időben kapcsolt és sikerült odaérnie a második próbálkozásra is és azt is kitolta.

"Őszintén szólva minden olyan gyorsan történt. Nem volt időm gondolkodni" - mondta szerényen a spanyol játékos. "Kivédtem a a fejest és láttam, hogy a srác még mindig közeledik, nem volt min agyalni, ugrottam és sikerült duplán menteni. Azt hiszem ez nagy pillanat volt számomra és a csapat számára is, mert ezt követően nem sokkal megszereztük a győztes gólt."
"Ezért vagyok itt, hogy folyamatosan segítsem a csapatot. Megpróbálok minden meccsen 100%-ot nyújtani és ez a mai nap nagyon jól sikerült."
A hatalmas bravúrt követően 10 perc múlva Greenwood megszerezte a United első és egyben győztes gólját is a találkozón. Ez a találat három bajnoki alatt a harmadik gólja volt a fiatal támadónak, amivel a Premier League történetének mindössze a második olyan tinédzsere lett, aki egy szezonban a csapata első három bajnokiján betalált az ellenfelek kapujába. Az első Robbie Fowler volt a Liverpoolban az 1994/95-ös idényben.
A spanyol hálóőrt megkérdezték Mason formájáról is, amire David az alábbit válaszolta:
"Van tűz a srácban. Gyors, pontos és egyfolytában keresi a góllövés lehetőségét. Nagyon fontos számunkra a jelenléte. Remélhetőleg tudja tartani ezt a szintet és minden meccsen lő majd legalább egy gólt."
A csapat általános teljesítményével kapcsolatban de Gea hozzátette: "Mindig nehéz a Molineux-ban játszani, a támadóik gyorsak, jól bánnak a labdával és veszélyesek. Úgy gondolom, hogy a végsőkig küzdöttünk és megmutattok, hogy nyerni akarunk. A csapat nagyon jól összeállt és boldog vagyok, hogy ma sikerült 3 pontot szereznünk.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló