Greenwood gólörömének okáról
Mason Greenwood elárulta gólörömének jelentését, miután győztes gólt szerzett a Wolverhampton elleni bajnokin vasárnap délután.
Mason Greenwood ebben a szezonban már három bajnoki találatnál jár, a Farkasok elleni, végül győztes gólja után azonban teljesen új gólörömöt láthattuk tőle.
A 19 éves támadó tinédzserként 20 találatot jegyez az angol első osztályban, amivel jelen pillanatban a 4. legeredményesebb fiatal, aki még nem töltötte be a 20. életévét.
Greenwood gólja a mérkőzés hajrájában született és később az is kiderült, hogy a 81. percben szerzett talált 3 pontot és idegenbeli veretlenségi rekordot is ért a Vörös Ördögök számára.
A United fiatal támadója gólját követően úgy ünnepelt, hogy kezeit keresztbe tette a mellkasa előtt, mielőtt még eltűnt a szurkolók szeme elől csapattársai gyűrűjében.
Mason a közösségi médiában elmagyarázta, hogy a gól utáni ünneplése tisztelgés volt a Fekete Párducot megformáló Chadwick Boseman előtt, aki egy évvel korábban hunyt el tragikus hirtelenséggel. A mozdulatot Boseman a MARVEL filmben használta a "Wakanda forever!", magyar szinkronban "Wakanda légy áldott!" felkiáltás kíséretében. A mozdulat pedig 2018-ban, a film megjelenését követően kulturális mozgalmak jelképévé is vált.

A színész halálát követően az ikonikus mozdulattal többen is megemlékeztek és tiszteletüket fejezték ki Boseman iránt, Pierre-Emeric Aubameyang a múltban még a Fekete Párduc maszkját is felöltötte gólöröme közben.
A Greenwood találatával elért győzelem azt is jelentette a United számára, hogy immár 28 idegenbeli mérkőzésen nem találtak legyőzőre a Vörös Ördögök és ezzel az angol élvonal történetének leghosszabb idegenbeli veretlenségi sorozatát tudhatják magukénak. A három bajnokin megszerzett 7 ponttal pedig a tabella 3. helyén állnak Ole fiai.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |