Hivatalos: James a Leeds játékosa lett
A Leeds United hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta Daniel Jamest a Manchester United csapatától.
A walesi válogatott játékos 5 éves szerződést írt alá, amely 2026 nyaráig szól. A hírt közben a United is megerősítette hivatalosan.
James 2019 nyarán érkezett Manchesterbe és azonnal berobbant a köztudatba hatalmas góljával, melyet a Chelsea elleni bajnokin lőtt debütálásakor a Stretford End előtt.
A csapat tehetséges, szorgalmas és népszerű tagja volt, aki 74 mérkőzésen lépett pályára minden sorozatot figyelembe véve a klub életében. Összesen 9 találatot szerzett, köztük egyet pont az új klubja, a Leeds ellen a 2019/20-as szezonban.
Ole Gunnar Solskjaer mindig pozitívan nyilatkozott a szélsőt illetően, ám Jadon Sancho és Cristiano Ronaldo érkezése a 2021/22-es idényre azt jelenti, hogy midnen eddiginél keményebb lesz a verseny a pozíciókért a csapatban.
James 2019 januárjában már egyszer nagyon közel került a Leeds-hez, 5 hónappal azelőtt, hogy végül a Swansea csapatától a Vörös Ördögökhöz igazolt. Marcelo Bielsa nagy csodálója a walesi tehetségének és nagy örömére szolgál, hogy második próbálkozásra sikerült elcsábítania a fiatal támadót.
A Manchester Unitednél mindenki szeretné köszönetét kifejezni James felé, aki kiválóan teljesített az itt töltött két évében. Akár kezdő, akár csere volt, mindig 100%-ot nyújtott és a legjobb kívánságokkal karöltve távozik a klubtól.
Sok sikert, Jamo!
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló