Ronaldo: Ole mindenben számíthat rám
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy remek kapcsolatot ápol a Vörös Ördögök norvég menedzserével, akivel korábban még volt szerencséje együtt is játszani az Old Traffordon.
Ronaldo és Solskjaer 2003 és 2007 között csapattársak voltak a Manchester Unitednél, bár a norvégot sérülések hátráltatták és nem tudott folyamatosan a csapat rendelkezésére állni, összesen 32 mérkőzést tudott játszani.
Ole ezt követően visszavonult, ám Sir Alex Ferguson meggyőzte, hogy legyen az edzői stáb tagja és segítsen a támadók fejlesztésében, ami lehetőve tette a norvég számára, hogy továbbra is szorosan együtt működjön a portugál csodagyerekkel.
A két United legenda útjai később elváltak, ám Ronaldo hazatérésével ismét találkozni fognak és folytatják a közös munkát.
Cristiano visszatérése alkalmából a klubmédia egy exkluzív interjút is készített már a portugál klasszissal, melyben Ronaldo szeretettel beszélt Solskjaerról és elmondta, hogy a menedzser mindenben számíthat rá.
"Nos, beszélgettünk már, de időt fogunk még szakítani arra, hogy leüljünk négyszemközt beszélgetni, hogy mik a tervei" - mondta Ronaldo, amikor arról kérdezték, hogy beszélgetett-e már a norvég menedzserrel. "Mint azt tudják néhány évig együtt játszottunk a Manchester Unitedben, így nagyon jó a kapcsolatom vele. Most kicsit változnak a szerepek, mert ő a menedzser én pedig a játékos."
"Ami fontos, hogy nagyon jó a kapcsolatunk és, ahogy korábban is mondtam azért vagyok a Manchester United játékosa, hogy segítsem a csapatot a kívánt eredmények elérésében és Ole számíthat rám."
"Mindenben a segítségére leszek."
Az átigazolás bejelentését követően Ole is tisztelgett Ronaldo tulajdonságai előtt.
"Kifogytam a szavakból, amikkel illethetném Cristiano Ronaldot" - mondta Ole. "Nem csak csodálatos játékos, hanem egy nagyszerű ember is. Nagyon különleges ember az, akiben még ennyi idő után is ott a vágy és a képesség, hogy ilyen magas szinten játszon."
"Nincs kétségem afelől, hogy továbbra is le fog nyűgözni minket és a tapasztalatai létfontosságúak lesznek a csapat fiatalabb játékosai számára. Ronaldo visszatérése a klub egyedi vonzerejét is megmutatja és nagyon örülök, hogy hazatér oda, ahol minden elkezdődött."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!