Augusztus hónap legjobbja: Greenwood
Mason Greenwood lett augusztus hónap legjobbja a szurkolók szavazatai alapján.
A United Akadémiáján nevelkedett Mason Greenwood jól kezdte a szezont, ugyanis a csapat mindhárom Premier League mérkőzésén eredményes tudott lenni.
A 11-es számú játékos ráadásul szenzációs gólt lőtt a Stretford End közönsége előtt, az 5-1-es Leeds United felett aratott győzelem alkalmával.
A 19 éves játékos miután pontot mentett a Southampton ellen a második félidőben a United számára, betalált a Wolverhampton elleni mérkőzésen is, góljával pedig 1-0-ra nyertek végül a Vörös Ördögök a Molineux-ban.
Greenwood a hónap legjobbja díjat Paul Pogba és Bruno Fernandes vetélytársaként nyerte el, akik a szavazás második és harmadik helyén végeztek. A United fiatal támadója 66 százalékkal, toronymagasan nyerte a szavazást, míg Pogba 24, Bruno pedig 10 százalékot kapott a szurkolók voksai által.
A menedzser Ole Gunnar Solskjaer örül a hónap legjobbja díj győztes támadó fejlődésének és gólerősségének, különösen a yorkshirei csapat ellen a szezonnyitón szerzett találatát dicsérte.
"A tavalyi szezon óta sokat fejlődött, láthattad, hogy a Leeds elleni második gólnál szinte robbant, azt hiszem férfivá érett a fiú a két év alatt, mióta az első csapat tagja" - nyilatkozta a United menedzsere.

"Tetszett, amit az előszezon alatt produkált. Keményen dolgozott, visszanyerte a formáját és most készen áll."
Ez a második alkalom Greenwood számára, hogy megnyerte a díjat, korábban 2020 júliusában sikerült neki.
Az előző szezonban, Bruno Fernandes, Luke Shaw és Edinson Cavani egymást követő hónapokban dupláztak a szavazásokon, talán Mason számára is meglesz a duplázás a szeptemberi hónap legjobbja díjának elnyerésével? Reméljük!
Hónap legjobbjai díjazottak:
2021/22
Augusztus: Mason Greenwood
2020/21
Szeptember: Juan Mata
Október: Marcus Rashford
November: Bruno Fernandes
December: Bruno Fernandes
Január: Paul Pogba
Február: Luke Shaw
Március: Luke Shaw
Április: Edinson Cavani
Május: Edinson Cavani
A Manutdfanatics szerkesztősége is gratulál Mason teljesítményéhez, reméljük még több gólt és díjat zsebel be ezután is!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló