Fred bevethető lesz a Szarkák ellen?
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere elmondása szerint csapata jelen pillanatban Fred nélkül készül a Newcastle elleni bajnoki összecsapásra.
A norvég menedzser azonban elmondta azt is, hogy még reménykednek benne, hogy sikerül megállapodásra jutniuk az érintettekkel, amely lehetővé tenni, hogy a brazil középpályás mégis játszhasson.
Fred egyike annak a 8 brazil játékosnak, akik kihagyják a hétvégéi fordulót a Premier Leagueben, mivel a Brazil Labdarúgó Szövetség panaszt tett a FIFA-nál. A világszervezet szabályzata leírja, hogy a vezető testület 5 napra eltilthatja a játékosokat, ha klubjuk nem engedi el őket a válogatottjukba játszani. Ennek értelmében pedig Frednek nem csupán a Szakák elleni bajnokit, hanem a Young Boys elleni Bajnokok Ligája mérkőzést is ki kellene hagynia kedden.
A 28 éves középpályás nem csatlakozhatott a Selecaohoz a Chile, az Argentína és és a Peru elleni találkozókon a britt kormány karantén szabályai miatt, mivel jelen pillanatban a világjárvány miatt azok jelen pillanatban a piros zónába tartoznak.
Solskjaer szerint a United mindent megtett, hogy elkerülje a problémát és csalódott, hogy a józan ész nem tudott győzedelmeskedni.

"Úgy gondolom, hogy ez az összes érintett fél számára vesztes helyzet, beleértve a válogatottakat, játékosokat, klubokat. Ez egy bohózat" - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Ole.
"A játékosok játszani akarnak, de mindenki tisztában van vele, hogy milyen helyzetbe kerültünk az elmúlt másfél évben a járvány miatt. Mindenki próbálja korltáozni a vírus terjedését."
"Nagyon keményen dolgoztunk az eset előtt, hogy megtaláljuk a módját az utazásnak. Tudják, magángépek, egyéb lehetőségek a beutazással kapcsolatban, de a játékosok érdekét szem előtt tartva történt minden. az biztos."
"Tudjuk, hogy játszani akarnak a válogatottban és a klubjukban is és rossz, hogy ha nem tehetik meg. Csalódott vagyok az egész miatt. Sajnos a józan ész most nem volt képes diadalt ülni."
"Fel kell készülnünk a meccseinkre Fred nélkül, de még reménykedem benne, hogy észbe kapnak az emberek és csatlakozhat hozzánk mégis."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |