Manchester United 4-1 Newcastle United

Cristiano Ronaldo visszatért! A világklasszis támadó két góllal vette ki a részét a Manchester United mai győzelméből.


Ahogy arra számítani lehetett, Cristiano Ronaldo a Manchester United kezdőcsapatában kapott helyet, akárcsak Varane és Sancho.

 

Az első 5-6 perc hatalmas nyomását túlélték a Szarkák, akik ez idő alatt szinte nem is találkoztak a labdával.

 

Utána sem nagyon esett vissza a hazaiak labdabirtoklási fölénye, a Newcastle 1-2 alkalommal próbált kontrából veszélyeztetni, de hamar elhaltak ezek.

 

A 19. percben egy szöglet szállt a rövidre, Varane csúsztatott remekül, de a labda végül a hosszú kapufa előtt elsuhant.

 

Amikor csak lehetett, húzta az időt a vendégcsapat, nagyon látványosan próbálták megtörni a hazai lendületet.

 

Aztán a 28. percben Fernandes aludt el kissé saját tizenhatosán belül Shaw bedobásánál, Willock csapott le a labdára, de lövése a 23. sorban landolt.

 

A 30. percben Sancho száguldott el a bal oldalon, Ronaldóhoz passzolt, aki Brunót találta meg, a portugál 24 méterről lőtt, de fél métert tévedett.

 

Nagyon mélyen védekezett Steve Bruce csapata, a Vörös Ördögök folyamatosan az ellenfél tizenhatosa előtt tudta járatni a labdát, de a vendégek védelme állta a sarat.

 

Úgy tűnt, gól nélkül maradunk az első 45 perc során, azonban a 2 perc ráadás utolsó fél percében Greenwood szánta el magát lövésre, a kapusról kipattant a labda, érkezett Ronaldo és közelről a hálóba passzolt, 1-0 a Manchester Unitednek! 

 

Az nagyon látszott az egész félidő alatt, hogy Cristiano nagyon szeretne gólt lőni és ebben a csapat is társ volt, végül csak összejött még a szünet előtt.

 

Fordulás után is a hazaiak játszottak fölényben, de a Szarkák támadásaiban sokkal több elképzelés és veszély volt ekkor, aminek meg is lett az eredménye alig 10 percnyi játék után. Egy gyors ellentámadás végén Manquillo került tiszta helyzetbe, a védő nem is hibázott, megszerezte az egyenlítő találatot.

 

Nem sokáig tartott a vendégek öröme, egy csodás labdakihozatallal indult a United támadása, Shaw rohant meg előre a labdával, látta, hogy Ronaldo kilép két védő között, elé tálalt, a portugál világklasszis pedig a kapus lábai közé lőve szerezte meg ismét a vezetést a Vörös Ördögök számára.

 

A 66. percben Sancho remek átadása után Shaw próbált centerezni, de a védelem nagyot mentett. Akárcsak De Gea a 68. percben, amikor egy közeli lövést tolt a léc fölé.

 

Egy sarokrúgás után Greenwood lövésénél blokkolt nagyot a Newcastle védelme, amely már nem volt olyan nagy nyomás alatt, mint a meccs nagy részében, de még így is nagyon figyelniük kellett.

 

A 80. percben szögletet végezhettek a vendégek, ám a hazaiak lőttek gólt. Willock lövését biztosan fogta De Gea, majd zseniálisan rúgta ki a labdát Greenwood elé. A csatár már a 16-oson belül járt, majd visszafelé cselezett, Pogbához passzolt, aki a visszalépő Fernandest játszotta meg. Bruno teljesen üresen kapta a labdát, 19 méterről el is lőtte azt, ami a kapu jobb felső sarkában kötött ki, 3-1!i

 

Már úgy tűnt, vége a találkozónak, azonban a 93. percben jött a csattanó; remek passzok végén Lingard kapott labdát a tizenegyes pontnál, egy csellel tisztára játszotta magát, majd a kapu bal oldalába tekert, beállítva a 4-1-es végeredményt.

 

A manchesteriek végig uralták a találkozót és megérdemelten nyertek. Nagyon egyben volt ma a gárda!

 

 

Premier League, 4. forduló
Manchester United 4-1 Newcastle United
Old Trafford

 

Vezette: Anthony Taylor

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Varane, Maguire, Shaw - Matic, Pogba - Greenwood(van de Beek 85.), Fernandes(Martial 85.), Sancho(Lingard 66.) - Ronaldo
Nem használt cserék: Heaton, Lindelöf, Bailly, Dalot, Fred, Mata

 

Newcastle: Woodman - Manquillo(Murphy 77.), Hayden, Lascelles, Clark(Lewis 84.), Ritchie - Willock(Hendrick 85.), Longstaff, Almiron - Joelinton, Saint-Maximin
Nem használt cserék: Darlow, Schar, White, Krafth, Gayle, Fernandez

 

Gólszerző: Ronaldo 47', 62', Fernandes 80', Lingard 93' illetve Manquillo 56'

 

Sárga lap: Pogba

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!