Ronaldo statisztikái visszatérése óta
Cristiano Ronaldo remekel, mióta visszatért a Manchester United csapatába, amit hihetetlen statisztikái bizonyítanak.
A legendás 7-es már négy gólt szerzett három mérkőzés alatt, mióta visszatért Manchesterbe. Már a Newcastle United ellen debütálhatott, miután az átigazolási időszak utolsó napján véglegesítették érkezését a Juventus csapatától, második bemutatkozása alkalmából pedig egyből két gólt is szerzett a Szarkák ellen az Old Trafford közönsége előtt, s ezzel világszerte felejthetetlenné tette szurkolók milliói számára a napot.
Hihetetlen bemutatkozását követően Ole Gunnar Solskjaer a Young Boys csapata ellen is nevezte a kezdőbe az ötszörös BL győztes játékost, aki immáron a Manchester United színeiben térhetett vissza az európai harcszíntérre, ahol Bernben is gólt ünnepelhetett.
Aztán vasárnap a 36 éves támadó góljával egyenlített a csapat a West Ham United ellen, aminek a végén a United 2-1-es drámai győzelmet ünnepelhetett a fővárosi csapat ellen.
A többszörös aranylabda győztes játékos a támadók közül minden más Premier League játékost felülmúlt, mióta visszatért. Amellett, hogy a lőtt gólok (3) tekintetében is az első helyen áll, a várható gólok (3,24) tekintetében is vezeti a listát, a Szarkák és a Kalapácsosok elleni góljaival bizonyította ragadozó ösztöneit.
Ronaldo a legtöbb kapura lövés statisztikájával is vezet (13) mint, ahogy a tizenhatoson belülről lőtt lövések (12), vagy a kaput eltaláló lövések tekintetében is (7). A portugál kapitány ért a legtöbbször labdához az ellenfél tizenhatosán belül (21) és ő alakította ki a legtöbb helyzetet is (5).

Legutóbbi West Ham elleni találkozón szerzett gólja a 122. volt a United csapatában karriere során, amit Ronaldo 66 különböző stadionban lőtt, több helyszínen, mint bármely más játékos a Vörös Ördögöknél 2003-as debütálása óta.
Legközelebb a 7-es mezszámú játékoshoz a korábbi United támadó Zlatan Ibrahimovics áll, aki 64 különböző pályán talált be 2003 augusztus óta, miután a fiatal Ronaldo először kilépkedett az Old Trafford gyepére.
Félretéve gólszerzéseinek és támadásainak számát, a múlt vasárnapi drámai győzelem alatt a London Stadiumban a portugál középcsatár megmutatta nem mindennapi fizikai képességeit is.
Ronaldo 36 évesen is a leggyorsabb sprintet produkálta Észak-Londonban, lenyűgöző 32.51 km/óra. Aaron Wan-Bissaka volt mögötte a második legjobb 32.41 km/óra sebességgel, míg a Kalapácsosok leggyorsabb játékosa azon a napon a támadójuk, Jarrod Bowen volt 31.29 km/órával.
Egyszóval, úgy tűnik Cristianot egyelőre nem lehet megállítani!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Cristiano Ronaldo
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |