Ferguson: Nézzük a jó oldalát

Frusztrációját nem tudta leplezni csapata Bolton elleni 2-2-es döntetlenét követõen Sir Alex, azonban a pontosztozkodás ellenére voltak pozitív momentumok a mérkõzésen.


Nem tudott élni a felzárkózás lehetõségét a Manchester United, ugyanis hiába szenvedett vereséget a hétvégén mind a Chelsea, mind pedig az Arsenal, a Vörös Ördögök sem tudtak három ponttal távozni a Reebok Stadiumból, ami mostmár harmadik gyõzelem nélküli idegenbeli bajnokijuk volt.

 

Azonban Sir Alex Ferguson visszautasítája, hogy "megnyomja a pánik gombot".

 

 

 

 

"Azt gondoltam az elsõ félidõben, hogy sokkalta jobban is teljesíthettünk volna" - kezdte.

 

"Rengeteg lehetõségünk volt, és helyenként egészen szépen játszottunk. Sokat tettünk azért, hogy visszajöjjünk hátrányból."

 

"A második félidõ nagyon kiélezett volt. A Bolton nagyon jól muzsikált, számos helyzetet dolgoztak ki. Nekünk azonban nem volt annyi lehetõségünk a szünet után, hiába birtokoltuk sokat a labdát. Az viszont dicséretet érdemel, ahogy megint felálltunk a padlóról. Idegenben kétszer is hátrányba kerülni nem túl könnyû helyzet. Ez mutatja, hogy a csapatnak nagyon nagy mentális ereje van."

 

"Sok csapat nehéz helyzettel fog szembe kerülni, mikor ide látogatnak. A levegõben nagyon nehezen lehet legyûrni a Boltont, és célratörõen futballoznak. Azt gondolom, megérdemelten tartották otthon az egy pontot egy nagyon jó mérkõzésen, különösen a második félidõt követõen."

 

Nagyon felemás eredmények jellemzik a United idei bajnoki szezonját, azonban Sir Alex csapata kiszámíthatatlansága ellenére is úgy érzi, nincs baj a tavalyi ezüstérmesnél, és bizakodásra adhat okot, hogy már a második helyen állva csak három pont a hátrányuk a listavezetõ Chelseahez képest.

 

"A csapatok sokszor veszítenek úgy pontokat, hogy nem számítanak rá" - tette hozzá.

 

"Ilyen a Premier League. Távol az otthonunktól hét gólt szereztünk három mérkõzés alatt, de csak három pontot vihettünk haza. Ez aztán az igazi mércéje a bajnokságnak. Az viszont nagy segítségünkre lehet és sok erõt meríthetünk belõle, ahogy visszakapszkodtunk. Sokat fog segíteni a jövõben."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!