De Gea: Meg kell nyernünk az ilyen meccseket

A Manchester United kapusa, David de Gea csalódott az Aston Villa elleni vereség miatt.


Kortney Hause találata 3 pontot ért a vendég Aston Villa számára az Old Traffordon, amely egyben a Vörös Ördögök első bajnoki veresége volt az idei szezon során.

 

De Gea tehetetlen volt a Villa szögleténél, bár az eset erősen vitatható, mert Watkins lesen is tartózkodott, valamint akadályozta is a United hálóőrét. A 30 éves játékos a találkozót követően az MUTV-nek értékelte a mérkőzést.

 

 

"Nagyon kiábrándító nap ez számunkra" - mondta de Gea a klubmédiának. "Azt hiszem erre nincs mentség. Hazai pályán játszottunk, magabiztosnak kellett volna lennünk. Ha olyan trófeákat akarunk nyerni, mint a Premier League, akkor az ilyen meccseket meg kell nyernünk."

 

Az 1-es számú játékos nagy védést mutatott be a vendégek vezető gólja előtt nem sokkal, amivel még meccsben tartotta csapatát, bár a vereség végül nem rajta múlott és nyugodtan mondhatjuk, hogy továbbra is remek formában játszik.

 

"Igen, próbáltam kivédeni mindent, hogy segítsek a csapatnak" - mondta. "Voltak nagy mentések, de a végén egyet bekaptunk és ahogy az ismétlésen láttam, lesről. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy kivédjem, sajnálom, hogy ez megtörtént. Csalódást keltő ez az eredmény és nagyon nehéz most, de fel kell állnunk és készülnünk a következőre."

 

A spanyol hálóőr úgy véli, hogy a csapat elegendő lehetőséget dolgozott ki a győzelem megszerzéséhez és eszébe sem jutott, hogy a tizenegyest hibázó Fernandest okolja a vereség miatt.

 

"Ő nagyon magabiztos játékos és vállalta a büntetőt és továbbra is hiszünk benne" - mondta de Gea a portugál középpályásról. "A büntetők ilyenek, Kicsit rosszabbul találod el a labdát és annyi. Előfordul. Ilyen a futball. Ő viszont marad ugyan az a top játékos, aki eddig is volt és rendben lesz."

 

A figyelem mostantól a szerdai Bajnokok Ligája mérkőzésre irányul majd a Villarreal ellen, mely találkozót az Álmok Színházában rendezik meg.

 

"Természetesen most fel kell épülnünk, megnézzük min kell javítani, mert egy hatalmas meccs vár ránk szerdán" - hangsúlyozta. "Otthon fogunk ismét játszani a szurkolók előtt, szóval jónak kell lennünk, fel kell készülnünk."

 

De Gea elárulta, hogy nagyon izgatott amiatt, hogy a szurkolók az európai kupaesten is maximális létszámban velük lehetnek.

 

"Az elmúlt néhány mérkőzésen hihetetlen volt a hangulat a szurkolóknak köszönhetően. Őszintén tudom mondani, hogy nagyon hiányoztak és remélem, hogy minél több meccset tudunk majd nyerni előttük, hogy élvezzék, amikor kijönnek szurkolni nekünk. Mint mondtam, az a legfontosabb, hogy most felkészüljünk a szerdai mérkőzésre."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!