Dalot a United BL hőseit élteti

Diogo Dalot a Manchester United két kimagasló teljesítményt nyújtó társát, David De Gea-t és Cristiano Ronaldot életette, akik feliratkozhattak az Old Traffordon a Vörös Ördögök Bajnokok Ligája hőseinek listájára, miután egy izgalmas mérkőzésen a csapat 2-1-re legyőzte a Villarrealt.


Ole Gunnar Solskjaer csapata saját kezébe vehette sorsát, miután a spanyolokkal hazai pályán néztek farkasszemet az F csoport soron következő mérkőzésén, az oroszlánszívű De Gea pedig hihetetlen védéseivel meccsben tartotta csapatát. 

 

A kapus elsőosztályú teljesítményének köszönhetően Ronaldo a hosszabbításban ki tudta harcolni a győzelmet a Villarreal ellen, miután a spanyolok vezetést szereztek a második félidőben, amire Alex Telles nem sokkal később válaszolni tudott.

 

A jobb szélső védő, Dalot elismerte, mennyire nehéz estéje volt ez a Vörös Ördögöknek.

 

"A szurkolók láthatták, mennyire nehéz meccs volt ez nekünk, tudtuk is, hogy a Villarreal mennyire jó csapat, de David De Gea megmentette nekünk a mérkőzést, miután rengeteg helyzetet hatástalanított az első félidőben. Akadt dolga rendesen" - magyarázta a portugál védő a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

 

"Egyértelmű, mennyire küzdöttünk, nehéz volt megnyerni a meccset. Szenvedtünk a mérkőzés alatt, nehezebb volt, mint amennyire gondoltuk, de úgy hiszem, hogy a harcos mentalitásunk végül meghozta gyümölcsét és sikerült jó helyzeteket kialakítanunk."

 

"Mint, ahogy mindenki láthatta, nehéz meccs volt egy igen jó csapat ellen. A találkozó végéig küzdöttünk és jó atmoszféra alakult ki az Old Traffordon, mint mindig. Nagyon örülünk a három pontnak."

 

 

"Ha van egy Cristiano a csapatodban, az mindig ad egy kis pluszt. Ahogy már sokszor mondtam, ő egy fantasztikus játékos a pályán és azon kívül is. Rengeteg energiát ad nekünk a jelenléte."

 

"De felkészült csapat vagyunk, megosztjuk Cristianoval a pillanatokat és ahogy már többször is bebizonyította, a végsőkig eltökélt tud maradni."

 

"Ez csapatsiker és nagyon hálásak vagyunk Cristianonak, amiért eldöntötte a javunkra a mérkőzést. A Villarreal nagyon jó és jól védekeztek, taktikailag is igen rendben voltak. Jól járatták a labdát és tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz számunkra. Megpróbáltuk a legjobb formánkat hozni és végig versenyben maradni, hogy elhozhassuk a három pontot."

 

Az, hogy lejárt a rendes játékidő, valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy az Old Trafford zajszintje megemelkedett 1-1-es állásnál. Az Álmok Színházában telt ház volt és mindenki tombolt, főleg, mert az Old Traffordon 2019 áprilisa óta nem volt Bajnokok Ligája mérkőzés a szurkolókkal megtöltött stadionban, akkor a Barcelona ellen játszott a csapat, valószínűleg ez a tény hajtotta előre a Unitedet és úgy ért véget a mérkőzés számukra akár egy tündérmesében.  

 

"A szurkolók támogatása, ahogy mögöttünk álltak és biztattak minket, az nagyszerű volt" - mondta Dalot. "Extra energiát biztosítottak nekünk, ez egyértelmű mindenki számára. Nagyszerű volt, hogy visszatértek az európai kupa mérkőzésekre is."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!