Skinner véleménye a döntetlenről

Marc Skinner a Manchester United női csapatának vezetőedzője elégedett volt a lányok teljesítményével a hétvégi derbit követően. A 2-2-es döntetlennel végződő találkozó során a Vörös Ördögök hátrányból tudtak felállni.


Az első félidőben még a City örülhetett, annak ellenére, hogy a 35. percben egy kiállítás miatt tíz emberre fogyatkoztak, amikor Georgia Stanway egy alattomos belépést követően rögtön piros lapot kapott. A szüntet követően a United átvette az irányítást és fordítani is tudott két nagyszerű góllal a 72. és a 75. percben.

 

A manchesteri kékek azonban sajnos Ellen White révén egyenlíteni tudtak egy közeli találattal. Annak ellenére, hogy a három pontot nem sikerült megszerezni, Marc Skinner elégedetten nyilatkozott a lányok mentalis és fizikális teljesítményéről. 

 

"Vegyes érzések kavarognak bennem"- foglalta össze gondolatait az MUTV-nek adott interjújában.  "Megbírkóztunk a vezetésért, a lányok fejben ott voltak. Akárcsak az a csapat, aki a félidő végén megfogyatkozik, nekünk is gyorsan kellett reagálnunk. Az öltözőben mindent megbeszéltünk és a kezünkbe vettük az irányítást a szünetet követően. Rengeteg szép megoldásunk volt, jól játszottunk és sikerült megvalósítanunk, amit megbeszéltünk, de ahogy látszik is, még sok mindenben kell fejlődnünk."

 

 

A döntetlenre végződő mérkőzést követően a Vörös Ördögök a negyedik helyről várhatják a következő fordulót. Skinner elmondása szerint az x-re végződő derbi nem lehet csalódást keltő eredmény, inkább újabb lehetőségeket szeretne teremteni, hogy előrébb tudjanak lépni.

 

"Nem kell csalódottnak lennünk. Természetesen mindig tanulnunk kell az ilyen szituációkból ha változtatni tudunk és ez legközelebb sikerül, egyre jobbak és jobbak leszünk. Ezért is gondolom azt, hogy nincs miért szégyenkeznünk. Nem a döntetlenre hajtottunk, minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, de fejben kell a leginkább ott lennünk a pályán, akkor talán a következő alkalomra már azt mondhatjuk, hogy tanultunk belőle, begyakoroltuk, és meg is valósítottuk amit szeretnénk. A csapatnak így kell gondolkodni, lépésről-lépésre fejlődünk és kihozzuk a maximumot."

 

"Amit a lányok a klubért és egymásért tesznek, az a legfontosabb és így fogjuk folytatni. Ha ez így marad, akkor egyre jobban leszünk és fejlődünk tovább."

 

 

A Leigh Sports Village közönségére nem lehet panasz, 3797 lelkes szurkoló látogatott ki az év első derbijére. Skinner - nem meglepően - elégedett volt a lelátókon tapasztalt hangulattal.

 

"Mint mindig, most is új energiát adtak nekünk. Minden alkalommal csak azt tudom mondani, hogy hálás a közönségünk. Fontos szerepük van az összes találkozón."

 

"Biztosan lesz majd olyan, hogy nem tudunk megfelelő teljesítménnyel előrukkolni, de ők akkor is ott lesznek velünk. Ettől még nagyszerűbbek, ahogy ma is azok voltak. Ezért is akarjuk folytatni az elkezdett munkát, még tovább fejlődni."

 

A Manchester United női csapata az októberi válogatott szünetet megelőzően még egyszer pályára lép a Női Ligakupában csütörtök este a Durham otthonában.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!