Maguire: Hihetetlen volt a közönség energiája
A Manchester United csapatkapitánya, Harry Maguire köszönetet mondott a szurkolóknak, hogy az Atalanta ellen végül 3-2-re megnyert találkozón végig a csapat mögött álltak és buzdították őket.
A Vörös Ördögök a félidőben még két gólos hátrányban voltak az olasz ellenféllel szemben, ám a játékosok a mélypont ellenére is folyamatosan kapták a bíztatást a lelátókról. Az MUTV-nek és a BT Sportnak nyilatkozva a csapatkapitány elmondta, hogy miként élték meg társaival a második félidőben a folyamatosan fokozódó hangulatot.
"Amikor kijöttünk a második félidőre nagyon jó érzés volt, hogy tapsot kaptunk a szurkolóktól. Ez sok erőt adott. Lendületet és hitet adtak nekünk, mi pedig végül megadhattuk nekik azt az eredményt, amit megérdemelnek."
Maguire hozzátette: "Különleges volt ez az este az összetartozás, a küzdelem és a szellem szempontjából is, amelyet leginkább a 2. félidőben tudtunk megmutatni, mert a szurkolók megmutatták, hogy továbbra is mögöttünk állnak és hisznek bennünk. Hihetetlen volt az az energia, amit kaptunk tőlük."
Marcus Rashford találata visszahozta a mérkőzésbe a Unitedet és lendületet adott a folytatásra, a gólgyártást pedig Harry Maguire folytatta, amikor egy elkapkodott szögletet követően fent maradt és végül a hozzá kerülő labdát bevágta a vendégek kapujába a Stretford End közönsége előtt.

"Remélem ez az első gólom volt idén a sok közül" - mondta Maguire. "Bár általában fejjel vagyok eredményes, eddig ez nem sikerült. Most összejött az első gólom a szezonban a klub számára, ami az első a Bajnokok Ligájában is így ez egy rendkívül büszke pillanat számomra és a családom számára is, akik végig követték a találkozót."
"Nem igazán volt időm ünnepelni, mert csak az járt a fejemben, hogy minél előbb elvégezzék a középkezdést és folytathassuk a harcot a győzelemért."
A várt fordulat pedig meg is érkezett Cristiano Ronaldonak köszönhetően, aki a Vörös Ördögök második győzelmét érő találatot is megszerezte, miután Shaw beadásánál ő tudott a legmagasabbra emelkedni, a gólt pedig Maguire testközelből nézhette.
"Végig ott voltam mögötte és követtem az eseményeket. A felugrás, az időzítés tökéletes volt. Ezt látom tőle nap, mint nap az edzéseken is és láttam a pályafutása során szerzett gólokat és most ismét egy nagyon fontos gólt szerzett számunkra ebben a sorozatban."
Annak ellenére, hogy az este végül győzelemmel ért véget a csapat számára, Maguire megjegyezte, hogy a két korán bekapott gól azt mutatja, hogy van még hová fejlődniük és beismerte, hogy sokkal több kapott gól nélküli mérkőzést kellene játszaniuk.
"Természetesen nem mondhatjuk, hogy ez elég jó eredmény a klubnak. Tudjuk, hogy sokkal keményebben kell dolgoznunk, hogy szilárdabban álljon a védelem is a lábán. Azt gondolom, hogy az elmúlt 3-4 mérkőzésen túl sok gólt kaptunk, tehát ezen változtatnunk kell, mert ez nem elég jó ennél a klubnál."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló