Maguire a szurkolók bocsánatát kéri

A Manchester United csapatkapitánya, Harry Maguire bocsánatot kért a szurkolóktól miután a Vörös Ördögök vasárnap délután 5-0-ra kikaptak a Liverpooltól az Old Traffordon.


A mérkőzés ideje alatt rendkívül kiábrándító játékot mutattak és a rossz formát tetézve a második játékrészben még 10 emberre is fogyatkoztak miután Paul Pogba Naby Keita elleni becsúszását a VAR használatát követően sárga lap helyett egyből pirossal honorálta a játékvezető.

 

A vereséget követően Maguire az MUTV riporterével, Stewart Gardnerrel beszélgetett, mondandóját pedig bocsánatkéréssel kezdte.

 

"Először is bocsánatot szeretnék kérni a szurkolóinktól, jobbnak kell lennünk, mert ez, amit csináltunk nem elég jó. Többet érdemelnek. Amikor 5-0-s vereséggel lejöttünk a pályáról az ősi rivális elleni meccs után a Stretford End közönsége még mindig énekelt, ami nyilvánvalóan nagyra értékelünk, de a lelkünk mélyén tudjuk, hogy ennél sokkal többet kell tennünk" - tette hozzá a United védője.

 

A mérkőzés csúfos kimenetele már az első játékrészben eldőlt, mivel Klopp csapata 4-0-s előnnyel vonulhatott szünetre Salah duplájának és Keita, valamint Jota góljainak köszönhetően. Az egyiptomi támadó ráadásul a második játékrész elején még az 5. Pool találatot is megszerezte.

 

 

Az eredménynek köszönhetően a United jelen pillanatban a 7. helyen áll a bajnokságban, legközelebb pedig szombat délután fognak pályára lépni Londonban, a Tottenham ellen, mely találkozón Maguire szerint válaszolniuk kell a mostani kudarcra.

 

"Azt gondolom, hogy fájdalmas napok elé nézünk a srácokkal mentálisan, mert alaposan bele kell néznünk a tükörbe, mert a Manchester Unitednél csupa ilyen nagy meccs van és amikor át kell nézni a szennyest, az nehéz dolog."

 

"Azért játszunk, hogy büszkék lehessünk magunkra és a szünetben rengeteg dolgot beszéltünk át, de ezeknek az öltözőben kell maradnia és ott is maradnak. Nem elfogadható, hogy elszórjuk a labdákat a középpályán, majd az ellentámadásokból rendre gólokat kapjunk. A piros lap sajnos szintén rossz hatással volt ránk, mert teljesen felborítja az elképzeléseket a hátralévő időben."

 

"Meg kell néznünk, hogyan tudunk jobban teljesíteni, majd össze kell kapnunk magunkat. Most azt gondolom, hogy sokkal jobb lenne, ha meccset játszanánk hét közben, de most van egy hetünk, hogy magunkba nézzünk, megnézzük mit kell másképp csinálnunk és meg kell győződnünk arról, hogy rendbe tettük a dolgokat."

 

"Még mindig csak a szezon elején járunk, még mindig rengeteg mindent tehetünk azért, hogy esélyesek legyünk a bajnoki címre, de most ahhoz a mondathoz tudok visszatérni, amit már mondtam, ma ez nem volt elég jó."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!