Maguire: Csapatként akarunk válaszolni
A Manchester United csapatkapitánya, Harry Maguire elszánt, hogy a csalódástkeltő Liverpool elleni vereség után csapatként válaszoljanak a hétvégi londoni mérkőzésen.
Maguire és a csapat a fővárosba utazik szombaton a Premier League következő fordulójára, abban reménykedve, hogy egy pozitív eredménnyel kimászhat a csapat a gödörből a merseyside-i rivális ellen elszenvedett kemény hazai vereséget követően.
Mivel augusztus óta először nem volt a csapatnak hétközben mérkőzése, illetve nem voltak távol a játékosok a válogatottaknál, így volt egy hetük felkészülni Nuno Espirito Santo legénysége ellen.
A csapatkapitány rávilágított, mennyire nehéz volt mindenki számára a vasárnapi eredményt lenyelni, de azt is elmondta, hogy a csapat az edzőpályán töltött tréningezés mellett kihasználta az időt, hogy újraszerveződjön és megnézzék azokat a területeket, ahol fejlődniük kell.
"Nyilvánvaló, hogy nehéz volt a hét számunkra, nem lehet csak úgy félresöpörni a dolgokat, főleg, ha kikapsz a legnagyobb riválisodtól. Úgy veszíteni, ahogy mi tettük, nagyon csalódástkeltő" - nyilatkozta a klubmédiának egy exkluzív interjú keretein belül.
"Sokat beszélgettünk a dologról, megvizsgáltuk a mérkőzést, a gólokat és láttuk, hogy tudnánk fejlődni és jobban teljesíteni."
"Ez most a legfontosabb, együtt, csapatként és klubként kell kimásznunk a gödörből. Tudjuk, hogy a szurkolók velünk lesznek és eljönnek szombaton a Tottenham elleni mérkőzésre, ahogy azt korábban mondtam, biztos, hogy nagy számban el fognak jönni, biztos vagyok benne, hogy énekelni fognak, neveket skandálnak, velünk lesznek és támogatni fognak minket."

A vasárnapi mérkőzés után Harry méltatta a szurkolók folyamatos támogatását az Old Trafford lelátóin és tudja, hogy a United hívei most is velük lesznek a hétvégén a Tottenham Hotspur Stadionjában. Véleménye szerint csakis rajta és a csapattársain múlik, hogy minden szurkolónak azt nyújtsák a pályán, amit megérdemelnek, miközben arra törekednek, hogy megfordítsák a szerencséjüket.
"Tudjuk, hogy csapatként össze kell tartanunk és pozitívnak kell maradnunk" - magyarázta a 28 éves védő. "Nehéz feladat lesz, de meg kell tennünk, tovább kell lépnünk. Még sok mérkőzés van hátra a Premier League-ből, jó pozícióban vagyunk a Bajnokok Ligája csoportunkban és még a szezon elején vagyunk. Ebben a szezonban még elérhetünk jó eredményt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló