Smith: Nem szabad leragadnunk
A Manchester United Női csapatának védője, Kirsty Smith szerint építeni tudnak a hétközi ligakupa fordulóban elért sikerre. A Vörös Ördögök a Női Szuperliga következő fordulójában az Arsenal csapatával találkoznak.
Az ágyúsok vasárnap látogatnak Manchesterbe, alig négy nappal azután, hogy a United hazai pályán 2-1 arányban diadalmaskodott a Manchester City ellen. Amellett, hogy a sikerrel elégedettek lehetnek a lányok, Smith kiemelte, hogy minden mérkőzésre fókuszálniuk kell és a szerdai teljesítményt meg kell tartani a hétvégi találkozóra is.
"Nagyon örülünk a győzelemnek, de nem szabad itt leragadnunk, tovább kell dolgoznunk és akár még jobb teljesítménnyel térhetünk vissza a hétvégén. Most erre kell koncentrálnunk. Az Arsenal egy nagyszerű csapat, kiváló játékosokkal, de ez nálunk is így van, ezt pedig szerdán meg is mutattuk" – kezdte a klubmédiának adott interjúban Kirsty Smith.
"Remélem, hogy ez lökést ad majd mindenkinek. Szeretnénk győzelemmel folytatni a bajnokságot."
A Női Szuperliga jelenlegi listavezetője bizonyára kemény ellenfele lesz a Vörös Ördögöknek vasárnap. Smith hozzátette, hogy a szurkolók segítségére is szükség lehet egy ilyen mérkőzésen.
"Mindenki tudja, hogy nagyszerűek a szurkolóink, minden mérkőzésen lehet érezni a támogatásukat, akárcsak a hét közben. A lelátókról érkező bíztatás óriási motivációt jelent, nekem és mindenkinek a csapatban."
A skót védő a legutóbbi szünetben meghívót kapott hazája válogatottjába is, így újabb tapasztalatokkal térhetett vissza Manchesterbe. Smith először volt kezdő a szezonban, ugyanis egy kisebb sérülés miatt eddig a partvonalon túlról követhette csak a mérkőzéseket.
"Természetesen nem szerencsés ilyen korán összeszedni egy sérülést, de keményen dolgoztam, hogy minél hamarabb visszatérhessek. Azon voltam, hogy minél hamarabb tudjam segíteni a csapattársakat. Most pedig végre újra pályára léphettem, minden percét élveztem a mérkőzésnek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Arsenal vs Manchester United
Felkészülési szezon 3. mérkőzésSoFi Stadium
2024-07-27 17:00
Felkészülési szezon 2. mérkőzés
Scottish Gas Murrayfield
2024-07-20 17:00
2024-07-15 18:00
2024-05-25 16:00
2024-05-19 17:00
2024-05-15 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 38 | 96 | 34 | +62 | 91 |
2 | Arsenal | 38 | 91 | 29 | +62 | 89 |
3 | Liverpool | 38 | 86 | 41 | +45 | 82 |
4 | Aston Villa | 38 | 76 | 61 | +15 | 68 |
5 | Tottenham | 38 | 74 | 61 | +13 | 66 |
6 | Chelsea | 38 | 77 | 63 | +14 | 63 |
7 | Newcastle | 38 | 85 | 62 | +23 | 60 |
8 | Manchester United | 38 | 57 | 58 | -1 | 60 |
9 | West Ham | 38 | 60 | 74 | -14 | 52 |
10 | Crystal Palace | 38 | 57 | 58 | -1 | 49 |
11 | Brighton & Hove Albion | 38 | 55 | 62 | -7 | 48 |
12 | Everton | 38 | 40 | 51 | -11 | 48 |
13 | Fulham | 38 | 55 | 61 | -6 | 47 |
14 | Wolves | 38 | 50 | 65 | -15 | 46 |
15 | Bournemouth | 37 | 50 | 64 | -14 | 45 |
16 | Brentford | 38 | 56 | 65 | -9 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 38 | 49 | 67 | -18 | 36 |
18 | Luton Town | 37 | 49 | 81 | -32 | 26 |
19 | Burnley | 38 | 41 | 78 | -37 | 24 |
20 | Sheffield United | 38 | 35 | 104 | -69 | 16 |