Lindelöf: David a világ legjobbja
Victor Lindelöf úgy gondolja, hogy csapattársa, David de Gea megmutatta, hogy világklasszis teljesítményre képes.
A két játékos jó viszonyt ápol a pályán és azon kívül is és mindketten elégedettek voltak a Crystal Palace elleni győzelmet követően. De Gea formája miatt megkapta a november hónap játékosa díjat is, melyet a szurkolói szavazatok alapján ítélnek oda. Lindelöf pedig kitart azon véleménye mellett, hogy spanyol klubtársa a világ egyik legjobbja a posztján.
"Világklasszis teljesítményt nyújtott és szerintem ő a legjobb a világon, amit bizonyít is a szezon során" - jelentette ki Lindelöf a klubmédiának adott interjújában. "Zseniálisan védett és rengeteg góltól mentett meg minket és sokat segít nekünk."
"Nagyon örülök a sikerének, mert nagyon jó a kapcsolatunk a pályán és a pályán kívül is. Nagyon fontos számomra ez a kapcsolat. Ráadásul tudunk spanyolul is beszélgetni egymással. Tudom, hogy mindig ott van, amikor szükség van rá, így ha hibázunk is tudjuk, hogy David segít. Biztonságot jelent az, hogy ő áll a kapuban."
A beszélgetés során felvetődött, hogy kevés olyan kvalitású kapus van, mint a spanyol.
"Igen, ez így van. Ahogy már mondtam is, ő világklasszis és számomra ő a legjobb. A reflexei és az összes képessége fenomenális és kiválóan bánik lábbal is a labdával."
"Még egyszer mondom, világklasszis!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Young Boys
Bajnokok Ligája - Csoportkör, 6. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló