Everton U18 - Manchester United U18 3-0
Véget ért a fiatalok hét meccs óta tartó veretlenségi sorozata a múlt hétvégén, mikor is az Everton fogadta a Vörös Ördögöket és sima 3-0-ás győzelmével pontokban utolérte a negyedik helyen tartózkodó Unitedet a liverpooli csapat.
Az alaposan felforgatott United sajnos nem bírt el a liverpooli gárdával, bár, ahogy a tartalékoknál és akadémiai játékosoknál lenni szokott, a lényeg az, hogy játékidőhöz jussanak és, hogy szokják a rangadók körülményeit és a szurkolók jelenlétét a lelátókon.
A mérkőzés első helyzete a Unitedhez fűződött. Egy szögletet követően jött be középre a labda, a nagy kavarodás közepette Ennis próbálta bevenni a kaput, de a hálóőr a helyén volt.
A nem túl izgalmas félidő vége előtt jött egy Everton támadása és vele együtt a gól is. Metcalfe kapott labdát a tizenhatos előterében, kapura is küldte azt, azonban csúnyán eltörte a játékszert, így pattant a kapunak háttal tartózkodó Whitakerhez, akinek a lövését még sikerült blokkolni, azonban Lawrence a kipattanót már kegyetlenül bevarrta a jobb felsőbe. 1-0
A második félidő derekán jött az Everton második gólja. A csereként beállt Okoronkwo kapott egy remek beívelést a jobb oldalról, majd mindenkit túlugorva a kapu közepébe bólintotta a labdát. 2-0
Ismét támad az Everton, Okoronkwo kapott megint egy remek labdát a kapu előterében, amit félfordulatból továbbpasszolt Sherifnek, akinek már csak be kellett passzolnia a azt az üres kapuba. 3-0
Szépségtapaszért rohant a United, Jurado adott egy tanári passzt a felfutó Ennisnek, aki elkapkodta a támadást és a kirohanó kapusba lőtte a labdát.

Az eredmény nem változott, meglepően könnyen tudott nyerni az Everton, s bár a United a negyedik helyen maradt a tabellán, pontszámban utolérték őket a liverpooli fiatalok. A Manchester United U18 legközelebb december 18-án játszik 13:30-kor, akkor a Sunderland U18 csapatát fogadják hazai környezetben.
Összefoglaló:
United: Vitek - Jurado, Benett (Aljofree 79), Fredricson, Murray - Mainoo (Berry 85), Oyedele - Ennis, Moorhouse, Mather - Norkett
Nem használt cserék: Hanbury Ogunneye, McAllister
Gólok (Everton): Lawrence 45+2, Okoronkwo 69, Sherif 73
ManUtd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló