Nani: Elszalasztott esély

Nani szerint a Vörös Ördögök egy "nagyszerû lehetõséget" dobtak el maguktól azzal, hogy nem tudtak egy pontra felzárkózni a listavezetõ Chelsea-hez képest.


A Manchester United vasárnap 2-2-es döntetlent játszott a Boltonnal, amit a klub játékosainak elmondása alapján is úgy tekinthetünk, mint ha két pontot eldobott volna magától a talvaiy ezüstérmes gárda.

 

A kezdõrúgás elõtt Sir Alex Ferguson fiai négy pont hátrányból követték a listavezetõ Chelsea-t, akik azonban szombaton vereséget szenvedtek a Manchester City otthonában, míg Uniteddel azonos pontszámmal álló Arsenal a West Bromwich Albiontól kapott ki hazai környezetben, így egy esetleges gyõzelemmel a Vörös Ördögök leszakíthatták volna magukról az Ágyúsokat, és legfõbb riválisuk nyomába eredhettek volna.

 

Nem minden alakult azonban a manchesteriek szája íze szerint a Reebok Stadiumban, hiszen nem minden alakult terv szerint a kétszeri hátrányba kerülés okán,  amely értelmében csak egy pontot sikerült lefaragniuk Carlo Ancelotti fiaihoz képest.

 

 

 

 

"Csalódottak vagyunk, mert megakartuk nyerni ezt a mérkõzést, különösen azért, mert a Chelsea és az Arsenal is vereséget szenvedett a hétvégén" - mondta Nani a MUTV-nek.

 

"Nagyszerû lehetõség adódott elõttünk, de csak döntetlent tudtuk elérni. Mi az elsõ helyért akarunk harcolni."

 

"A riválisaink kikaptak, ezért jó esély mutatkozott arra, hogy közelebb lopózzunk a Chelsea-hez, de erre még ezután is lesz még lehetõségünk. Most csak elõre szabad tekintenünk és a következõ mérkõzésre koncentrálhatunk."

 

"Mindig nehéz idegenben a Bolton ellen játszani, mert fizikálisan nagyon erõsek és nehéz megtalálni ellenük azt a bizonyos ellenszert - sokat játszák fel a labdát a levegõbe, csatáraik pedig szinte mindig el is fejelik azt. Nagyon nehéz felvenni ezt a féle stílust, de azért többé-kevésbé sikerült."

 

Nani szinte csapata legjobbja volt ezen a keserédes véget érõ mérkõzésen. Kiemelkedett talán az egész mezõnybõl, hiszen játéka mellett egy csodálatos szólógól és egy gólpassz is ott van a neve mellett. Azonban még ez sem tudott mosolyt csalni a portugál szélsõ arcára a lefújást követõen.

 

"Nagyszerû gólt sikerült szereznem, jó formának örvendek mostanság, de gyõznünk kellett volna. Az lett volna a legfontosabb."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!