Dalot: Ezért szeretem az FA-kupát
A Manchester United védője, Diogo Dalot szeretné idén megnyerni az általa különlegesnek tartott versenysorozatot, az FA-kupát.
A 22 éves játékosnak volt már lehetősége Portugáliában és Olaszországban is kipróbálnia magát kieséses kupában, azonban véleménye szerint Angliában az FA-kupa különleges helyet foglal el a szurkolók szívében és már alig várja, hogy ma este megkezdődjön a Vörös Ördögök számára is a versengés az Aston Villa elleni találkozóval.
"Volt szerencsém több országban is kupamérkőzést játszani de azt mondanám, hogy mind közül az FA-kupa a legkülönlegesebb, köszönhetően a történelmének és a hangulatának is."
A hétvégén megrendezett találkozók már megmutatták, hogy mitől is különleges hangulatú az FA-kupa sorozata, amely képes egészen nagy meglepetéseket produkálni még a Premier League-ben szereplő csapatok számára is. Ilyen volt most a Kiddersminster Harriers diadala a Reading ellen, vagy a Cambridge United győzelme a St. James' Parkban.
A nagyobb klubok, mint a United ellátogatnak akár alacsonyabb osztályban szereplő klubokhoz is a szurkolók legnagyobb örömére, és sokszor olyan csapatok ellen lépnek pályára, melyeknek történelme impozáns és meghatározó szereplői voltak az angol labdarúgásnak. Dalot 2020-ban gólt szerzett a Tranmere Rovers ellen a Prenton Parkban, melyre a mai napig örömmel emlékszik vissza.

"Emlékszem, hogy nagyon nehéz mérkőzés volt a pálya miatt is, de a megfelelő mentalitással léptünk pályára. Nem könnyűek ezek a meccsek, az ilyen pályákon, mert más minőséghez vagyunk hozzászokva, de a megfelelő hozzáállással játszottunk és remek meccset játszottunk."
"Emlékszem, Harry gólja fantasztikus volt, de nagyon jó érzés volt, hogy gólt szereztem, amely az első gólom volt a Unitedben. Örökké emlékezni fogok arra a napra."
Az idei szezonban a 3. fordulóban kapcsolódnak be a sorozatba a Vörös Ördögök és az Aston Villa minden bizonnyal kemény ellenfél lesz.
"Egy jó csapattal fogunk megmérkőzni és a legmagasabb szinten kell teljesítenünk, hogy továbbjussunk a következő körbe. Jól szeretnénk kezdeni ezt a sorozatot és minden egyes mérkőzést meg akarunk nyerni. Nem fogok hazudni, fantasztikus érzés lenne számomra, ha megnyernénk az FA-kupát ennek a klubnak és bízom benne, hogy a szezon végére ez egy valóra vált álom lesz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
FA-Kupa, 3. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |