Maguire: Hogyan fejlődtünk Ralf alatt

A Manchester United csapatkapitánya, Harry Maguire úgy érzik, hogy a csapat védekezése sokat javult Ralf Rangnick érkezése óta, de van még mit tenni a további fejlődés érdekében.


A Vörös Ördögök a legutóbbi 10 meccsükön, melyen már a német menedzser ült a padon csupán 7 gólt kaptak és 4 alkalommal sikerült megőrizni kapujukat a góltól. Ez a mutató egyértelmű javulást jelez a kemény őszi időszakhoz képest, amit Maguire a Rangnick által alkalmazott taktikának és a csapat munkabírásának tulajdonít.

 

A Brentford és a West Ham elleni fontos győzelmeket követően Maguire arra szeretne összpontosítani, hogy minél nagyobb fenyegetést jelentsenek a támadók az ellenfelek kapujára.

 

"Úgy gondolom, hogy sokféle dolgot kell elsajátítanunk. Az már biztos, hogy nem kapunk annyi gólt, mint a szezon elején. Ez csapatmunka és nem csupán a hátsó 4 ember érdeme. Kicsit könnyebb dolgunk attól, hogy a középpályások dolgoznak és besegítenek hátul is. Szóval ez az eredmény mindannyiunk erőfeszítéseinek köszönhető."

 

 

"Emellett azt látom, hogy van még hova fejlődni, főként a támadásoknál, amikor nálunk van a labda. El kell érnünk, hogy nagyobb fenyegetést jelentsünk az ellenfelek kapujára, illetve a labdatartásra is jobban kell figyelnünk az elmúlt hetekben tapasztaltakhoz képest."

 

A United eddig mindössze egyszer veszített Ralf Rangnick irányításával, a Kalapácsosok ellen aratott győzelemmel pedig felléptek a tabella 4. helyére a Premier League-ben. Ez a csapat legjobb helyezése 2021 októbere óta.

 

Maguire elismerte, hogy az általános teljesítménynek még javulnia kell, de véleménye szerint a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában is jó teljesítményt nyújthatnak, kezdve a Middlesbrough elleni pénteki FA-kupa találkozóval a sort. Az angol védő úgy gondolja, hogy minden lehetőséget meg kell ragadniuk.

 

"Úgy gondolom, hogy az eredményeink jobbak, mióta az új menedzser megérkezett. Voltak döcögősebb meccseink ebben az időszakban, de összetartottunk és sikerült jó eredményeket hozni. Most ezeken akarunk tovább javítani."

 

"Fontos időszakban vagyunk a szezon szempontjából és gondoskodnunk kell arról, hogy a megfelelő eredményeket tudjuk hozni. Továbbra is hiszek abban, hogy a jó teljesítmény jó eredményeket fog hozni."

 

"Tehát mindent meg kell tennünk, hogy hozzuk az elvárt teljesítményt és akkor a kívánt eredmények is jönni fognak."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Middlesbrough

FA-kupa, 4. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!