Ronaldo madridi visszatéréséről
Cristiano Ronaldo köszönetet mondott a Manchester United szurkolóinak a csodálatos támogatásért, amelyet az Atletico Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzésén nyújtottak számukra.
A Vörös Ördögök egy csalódást keltő első félidő során hamar gólt kaptak Joao Felix révén a Wanda Metropolitano Stadiumban, de feljavult szünet utáni produkciójuknak köszönhetően értékes 1-1-es döntetlent tudtak kiharcolni, nagyban a csereként beállt Anthony Elanganak, aki első labdaérintéséből higgadtan szerezte meg a csapat egyenlítőgólját.
Ralf Rangnick legénységét felbátorította az, hogy válaszolni tudtak a korán bekapott gólra és a fáradó hazaiakkal szemben a mérkőzés végéhez közeledve a vezetés megszerzésére is próbát tettek, amelyhez a szintén a kispadról beszálló Jesse Lingard állt a legközelebb.
A végén a United egy nagyon értékes 1-1-el távozhatott a spanyol fővárosból, így hihetetlenül izgalmas visszavágóra van kilátás márciusban az Old Traffordon, ahol a tét nem kevesebb lesz, mint a negyeddöntőbe jutás kivívása.
Természetesen fontos volt ez az este Cristiano Ronaldo számára is, hiszen Madridba és ezzel egy olyan városba térhetett vissza, amelyet 9 évig az otthonának nevezhetett, amikor a közeli Santiago Bernabeu stadionban szerepelt hétről-hétre a helyi rivális Real játékosaként.

"Mindig nagyszerű érzés visszatérni Madridba. Egyike azon városoknak a világon, amelyet az 'otthonomnak' nevezhetek' - írta Ronaldo Instagram posztjában 405 milliós követőtáborának.
"Nagyszerű érzések, játékosok, mérkőzés, ez a Bajnokok Ligája! Minden klubsorozat legnagyobbika."
"Most esélyünk lesz ezt a párharcot a saját stadionunkban lezárni, mindenkinek megmutatva, hogy az Old Traffordot miért is hívják Álmok Színházának. Végül, de nem utolsó sorban, köszönet a lenyűgöző szurkolóinknak! A jelenlétetek erősebbé tett minket, együtt pedig tovább megyünk előre! Gyerünk Vörös Ördögök!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló