Murtough: Továbbra is a trófeák megnyerése a cél a Unitednél
John Murtough elmondása szerint a United mindent megtesz a legjobb 4 közé kerülésért a bajnokságban, viszont ragaszkodott ahhoz, hogy ennél a klubnál az elsődleges célnak a trófeák megnyerése kell legyen.
A Vörös Ördögök azért küzdenek, hogy továbbra is maguk mögött tartsák a West Ham, a Tottenham és az Arsenal csapatát, hogy ezzel biztosítani tudják Bajnokok Ligája indulásukat a következő szezonra is, miközben az említett európai sorozatban pedig a legjobb 8 közé jutásért szállnak harcba majd az Atletico Madrid elleni visszavágón.
Murtough szerint "A Unitednak nem az a végső célja, hogy a legjobb 4 között végezzen, hanem, hogy trófeákért harcoljon, mindenki ezt akarja."
A klub Sport Igazgatója elmondta, hogy egy nagyon alapos folyamat során térképezik fel, hogy ki lehet a megfelelő menedzser, aki majd a nyáron átveszi a csapat irányítását azzal a céllal, hogy a bajnokságban és a nemzetközi porondon is ismét trófeákra legyen esélyes a United.
Murtough számára kicsit több idő maradt a feladatok előkészítésére és a keretek is bővülnek azt követően, hogy a klubnál bejelentették, hogy a bevételi adatok szerint növekedés tapasztalható. Ez javarészt annak köszönhető, hogy az élet lassan visszatér a normál kerékvágásba a világjárványt követően.
John kiemelte a női csapat szereplését is, akik jelen pillanatban a Női Szuperliga 4. helyén állnak Marc Skinner vezetésével és az U18-as srácok szereplése is fontos tényező, akik az FA Youth Cup elődöntőjébe jutottak.
"Összességében nézve azt látjuk, hogy van lehetőség a tovább fejlődésre és ehhez megvan a megfelelő struktúránk is mind a férfi, a női és az akadémiai csapat kapcsán is. Támogatni tudjuk a hosszútávú sikereket és továbbra is keményen dolgozunk és befektetünk ennek érdekében" - mondta Murtough.
Richard Arnold Vezérigazgató hozzátette "Futballklubként elsődleges célunk a címek és trófeák megnyerése, ennek érdekében pedig a győztes kultúra kialakítására összpontosítunk. A klub számára egy másik fontos prioritás a szurkolók szerepének erősítése. Szeretném hangsúlyozni, hogy a klubnál mindenki egy világos stratégiát követ, ami pedig nem más, mint, hogy tartós sikereket érjünk el a pályán egy fenntartható modell létrehozásával."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló