Manchester United 0-1 Atletico Madrid

Kérdéses bírói teljesítmény és játéktördelésből meg időhúzásból jelesre vizsgázó spanyolok ellen mindig is nehéz volt nyerni - így sajnos a Vörös Ördögök nem folytatják menetelésüket az idei Bajnokok Ligájában.


Hihetetlenül jól kezdtek a hazaiak, már az elején nyilvánvaló volt, hogy tovább akarnak jutni ma este. Ronaldo lépett vissza labdáér, Bruno szaladt be a védők mögé, aztán a 4. percben Elanga fejére emelik a labdát a büntető pont környékén, de a bíró a svéd ellen fúj - pedig a visszajátszás is világosan mutatja, hogy a fiatal csatár a labdát figyelte végig, elfejeli, majd csak utána ütközik a spanyolok kapusával. Érdekes döntés, de engedjük el, biztos nem látta jól vagy a partjelzőre hallgatott..

 

 

Morajlott az Old Trafford, az első negyed órában a vendégeknek közük nem volt a játékhoz vagy a labdához. A jobb szélen Dalot próbált megindulni, de lerántották, mondjuk a labda eljutott Bruno-hoz, aki az alapvonalról laposan tette vissza a kapu elé, de Elanga pöccintését Oblak a fejével védeni tudta. Hatalmas mázli, de menni kell tovább. A 15. percbe Rodrigo de Paul lövése Fred lábán pattant meg kicsit, de szerencsére De Gea védeni tudta a jobb felső sarokból, igaz csak szögletre. Nem sokkal ezután érkezett a United válasza is, de Dalot lövését Reinildo könnyedén blokkolni tudta.

 

A 20. percben Frednek ismét eszébe jutott, hogy ő valójában egy brazil focista, így egy fantasztikus csellel kijátszotta Savic-ot elvitte a labdát az alapvonalig, de sajnos senki nem érkezett a beadására - természetesen a 9 védekező spanyol ellenfelen kívül, akik szardíniákként hemzsegtek a saját 16-osuk területén.

 

 

Rögtön ezután Dalot emelte át a teljes védelmen a labdát, Bruno próbálta levenni de Reinildo a háta mögött termett és elég rendesen összeakaszkodtak a lábaik. Azon kívül, hogy a védőnek köze nem volt a labdához és későn érkezett a portugál mögé, abszolút semmi kivetni való dolog nem volt a bíró végső döntésében. Alig telt el pár perc, Dalot újabb lövést intézett Oblak kapujára, de a hálóőr könnyedén megfogta a labdát.

 

A 33. percben Koke-nak sikerült áthámoznia magát egy okos mozdulattal a teljes középpályán, majd indította Llorente-t a jobb szélen, amit aztán tálcán kínáltak fel Félix-nek a kapu előtt - de szerencsére a szélső lesen állt a passz pillanatában, így az állás maradt 0-0. Gyönyörű és tipikus Atleti megmozdulás volt, viszont a les szabályt még ők sem kerülhetik ki. Nem úgy a lökdösést és a faultokat...

 

Történt ugyanis a 40. percben, hogy Elanga próbált volna megindulni a jobb szélen, de Reinildo segített neki orrabukni, majd pár passz után Fred is a földre került egy ütközés miatt és máris eszükbe jutott a spanyoloknak támadni. Griezmann a jobb szélről átemelte a teljes védelmen a labdát, amit az érkező Renan Lodi a földre fejelt és gól. 8v10-ben nem is olyan nehéz, főleg amikor a teljes védelem bealszik, Dalot-nak 3 embert kell fognia egyszerre és Elanga nem szalad vissza tisztázni Lodi elől. 0-1 és a hazaiak nagyon tiltakoznak a bíró körül.

 

 

A félidő végén 1 perc hosszabbítás volt, amiben Bruno lövését tolta ki balra Oblak, majd a szögletet - pár erőtlen és abszolút nem kapura tartó lövés után - nyugodtan fogta.

 

 

A második játékrészt is a hazaiak kezdték jobban, Bruno és Elanga összjátéka után a svén táncolta át magát a védelmen majd próbálta a hosszú sarokba helyezni a labdát, de lövése sajnos méterekkel elkerülte a kaput. Bíztató játék, de még mindig nincs gól. Fernandes pedig lassan-lassan kidumálni látszott egy sárga lapot a bírótól.

 

 

Az 51. percben Maguire komplikálta túl a dolgokat, szinte elveszítette a labdát a saját kapuja előtt, visszaadta De Gea-nak, aki pánikolva próbált tisztázni, de R. de Paul elcsípte és rögtön vissza is küldte kapura a labdát. Kis szerencse is kellett hozzá, de végül csak nem kaptunk még egy védelmi hibából származó gólt.

 

Nagyjából az 59. percben járhattunk, amikor az első gól visszajátszását láthattuk, bár ezúttal a spanyolok kapuja előtt. Elanga mellett szaladt fel Dalot, majd emelte át a teljes védelmen a bal szélen érkező Sancho elé, de a kapásból megeresztett lövése a kapu fölé ment. Egy kicsit több kontrol vagy laposabb lövés és egész biztosan ünnepelhette volna az egyenlítő gólt.

 

Erre aztán a vendégeknek is focizni támadt kedvük, egyérintős passzokkal kikerülték a teljes középpályánkat, majd bal szélről Lodi tette kapu elé, de Félix kicsit lekésett és a lába előtt suhant végig a labda.

 

 

A 65. percben végre valahára befújtak egy szabadrúgást nekünk bal szélen, Fred harcolt két ellenfél ellen egyszerre. Végül beadás lett belőle, amit Bruno végzett el, de túl magasnak bizonyult Ronaldo számára, aki Maguire-al a kapu túlsó oldalán ólálkodott - és a visszajátszások alapján össze is ütköztek a beadás előtti lökdösődés során. Még így is iszonyúan veszélyesnek tűnt maga a helyzet, tipikusan a "semmiből kaptunk gólt" esete.

 

 

Ha már ebből sem sikerült egyenlíteni, így cserékhez folyamodtunk: egyszerre 3 új ember is megmutathatta tehetségét a pályán: Elanga, McTominay és Fernandes helyére jött fel Rashford, Matic és Pogba.

 

 

Az utolsó negyedórára már teljesen világossá vált, hogy a vendégek egyáltalán nem focizni, hanem nyerni jöttek - s mivel megszerezték már a vezetést, így az időhúzás és játéktördelés lett a legfőbb elfoglaltságuk. Persze lapokat még mindig nem kezdett el osztogatni a bíró elvtárs, szóval el lehetett nyugodtan kaszálni bárkit. A 75. percben egy újabb szabadrúgáshoz jutottunk, amit Telles végzett el olyan 30 méterről, gyönyörűen kiszúrta Varane-t a tömegben, de a fejelés túl közel került Oblak-hoz, így védeni tudta, majd a kipattanót ollózni próbáló Ronaldo lövését simán megfogta. Kár érte, kiváló megmozdulás volt, talán a mérkőzés legveszélyesebb fix helyzete.

 

Idő szűkében még feljött Cavani Fred helyére, mondjuk az eltelt 10 percben Pogba nem nagyon tudott tempót diktálni, Rashford leginkább labdaeladásban jeleskedett és Matic volt az egyetlen, aki támadni akar és gólt próbált szerezni. Koke cseréje legalább 2 percet vett igénybe, hisz el kellett sétálnia a kapuig átadni a csapatkapitányi karszalagot, majd csak utána ment le a pályáról.

 

Mata jött fel Maguire helyére - bár ennyi erővel akkor maradhatott volna Fred is a pályán, aki bőven a meccs legjobbja volt és nagyon érezte a játékot ma este. A 83. percben még Dalot próbálkozott egy lövéssel, de bőven a kapu mellé ment, a második félidei folyamatos időhúzást és laphiányt pedig a fekete ruhás emberke igen nagylelkűen 4 perc hosszabbítással próbálta kárpótolni, bár őszintén megvallva az utolsó fél órát kínzás volt végignézni (Dante poklaiban is tuti ezt vetítik IMAX minőségben..). Egy tehetetlen, támadni képtelen hazai csapat játszott a vezetést megszerző, 9 emberrel védekező és időhúzó spanyol vendégek ellen.

 

 

Két perccel később Llorente lökte fel Sancho-t, amit be is fújt a bíró, de asárga lap ez alkalommal is a zsebében maradt - pedig a spanyolok 5 játékosa is eltiltásban részesült volna a következő mérkőzésen, ha ma kapnak egy sárgát. Nem úgy nekünk, hisz a rendes játékidő végén Dalot ütközik és a földön marad, fogja a fejét, de a madridiak simán folytathatják a támadásukat. Sípszó után mindenki meglepetésére Darren Fletcher kap egy sárgát, hisz biztosan nehezményezte ahogyan a bíró folytatódni hagyta a játékos a portugál jobbszélső ütközése után.

 

Időhúzó csereként még Felipe váltja Félixet, majd 2 perccel később Correa jön fel Griezmann helyére - természetesen így is marad a csupán 4 perc hosszabbítás.

 

 

 

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, 2. mérkőzés

Manchester United - Atletico Madrid

Old Trafford

 

 

Játékvezető: Slavko Vincic (SLO)

 

United: De Gea - Dalot, Varane, Maguire(Mata 84'), Telles - Fred, McTominay(Matic 67') - Elanga(Rashford 67'), Fernandes(Pogba 67'), Sancho - Ronaldo

Atletico: Oblak - Savic, Giménez, Reinildo - Herrera - Llorente, Paul, Koke(Kondogbia 80'), Lodi - Griezmann(Correa 90+2'), Félix(Felipe 90')

 

Gólszerző: Renan Lodi 41'

 

Sárga lap: Matic, Dalot, illetve R. de Paul, H. Herrera 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!