Bruno: Hosszasan egyeztettünk a klubbal a jövőről
A Manchester United sztárja, Bruno Fernandes elárulta, hosszasan egyeztetett a klubbal jövőről, mielőtt aláírta volna új szerződését.
A portugál középpályás 2026 nyaráig való szerződés hosszabbítását ma jelentették be hivatalosan, amely a klub által opcionálisan további egy évvel megtoldható. Az erről szóló egyeztetések során a játékost a vezetőség arról biztosította, hogy a Vörös Ördögök megteszik a következő lépést ahhoz, hogy újra boldog idők köszöntsenek rájuk.
Az új megállapodás a válogatott irányító erőfeszítéseinek az elismerése egyben, amelyet a Sporting Lisszabontól való 2020 januári átigazolása óta mutatott, de ő nem elégszik meg ennyivel és az új szerződése időszakában szeretné ha a klubot hozzásegíthetné ahhoz, hogy trófeákért legyenek harcban.
"Hiszem, hogy a klub vissza fog térni arra a helyre, ahova megérdemli" - kezdte Bruno a MUTV-nek adott exkluzív interjúját.
"Ez az, amiért aláírtam az új szerződésemet. Ezért kezdtünk el már régen az új szerződésem kapcsán a klubbal az egyeztetéseket."
"Az egyik dolog, amit ki szeretnék emelni, hogy a klub jött hozzám, nem én kerestem őket és ez olyan dolog, amely büszkévé tesz és amelytől úgy érzem, hogy a megfelelő dolgokat teszem. A klub úgy gondolta, hogy megérdemlek egy új szerződést, amely nincs azonos szinten azzal, amelyet a kapcsolatunk legelején ajánlottak számomra."
"Szóval azért, hogy ezt megtették irányomba, hálás vagyok a klubnak és ez mutatja, hogy jól végzem a dolgomat, jól dolgozom, amiért jár az elismerés."
"Hosszú egyeztetéseket folytattam a klubbal, nem a szerződésemről, hanem a klub jövőjéről, mert ha maradok, akkor szeretnék a részese lenni."
"Természetesen most, hogy aláírtam a szerződésemet, eldőlt hogy maradok és szeretném megérteni, hogy mit akar a klub. A klub győzni akar és építkezni. Abból, amit velem közöltek, hiszem, hogy a klub vissza fog térni arra a szintre, amit korábban megszoktunk. Valószínűleg nem a következő szezonban érjük el a kívánt szintet, de szerintem lépésről-lépésre a klub egyre közelebb fog kerülni ahhoz, hogy boldog idők köszöntsenek ránk."

Fernandes arról is biztosította a szurkolókat, hogy a játékosok mindent megtesznek majd azért, hogy a lehető legjobban zárják a szezont, kezdve a szombati Leicester City elleni bajnokival.
"Az a legfontosabb dolog most, hogy a lehető legjobb eredménnyel zárjuk a szezont" - tette hozzá.
"Meg kell értenünk, hogy az, amit eddig elértünk a szezonban, nem elegendő. Ismerjük, hogy milyen elvárások vannak a klubnál, ezekkel pedig a játékosoknak kell a lehető leginkább tisztában lenniük."
"De most nem tehetünk mást, mint hogy a maximumot nyújtjuk annak érdekében, hogy minden mérkőzést megnyerjünk és megmutatjuk a szurkolóknak, hogy harcolunk a klubért. Mindezt a lehető legjobb teljesítményünket mutatva, még akkor is, ha trófeát már nem nyerhetünk a szezonban. Tudjuk, hogy a szurkolók megérdemlik azt, hogy az utolsó pillanatig harcban álljunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Leicester City
Premier League, 31. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló