Manchester United U18 - Wolves U18 2-0
Ismét növelték győzelmeik számát a fiatalok, ezzel pedig a Farkasok orra elől táncoltak el 3 pontot a 2-0 arányban megnyert találkozón.
Három ponttal elhúzott az őket üldöző Everton elől a United U18-as csapata és négy pontra megközelítette a harmadik helyen szereplő Blackburn U18-as gárdáját.
A United ifjai az első félidőben Ennis találatával szereztek vezetést a 43. percben, majd McNeill tette fel az "i"-re a pontot a második játékrész elején, már a 47. minutumban.
United támadást követően Mather indította hosszan McNeill-t, aki a kapu előterében kitört a védők sűrűjéből és kapásból próbált meg szépségdíjas találatot szerezni, de jóval elvétette a célt, így a helyzet kimaradt.
A Wolves sem hagyta magát, fordultak a játékosok, Roberts futott fel a tizenhatos sarkáig, beadta a túloldalra, azonban Reynolds elszámolta magát, megpattant előtte a labda és messze a kapu fölé durrantott.
Forson keverget a bal oldalon, a tizenhatos előterében, majd Ennishez passzol, aki elindul a labdával befelé, a védők nem mernek odalépni, szinte már a túloldalig gyalogol a játékszerrel, aztán kirúgta a bal hosszú sarkot. 1-0
A második félidő elején is a Vörös Ördögök támadnak, Aljofree ad tanári indítást McNeill felé, aki lehagyja védőit és higgadtan kilövi a jobb alsót. 2-0
Próbál felzárkózni a Wolves. Roberts indítja az elöl ragadt Farmert, aki kioszt egy testcselt, így az őt fogó védő lemarad, de végül a kaput nem találja el, hiába volt már csak a kapus előtte.
Forson szerzett labdát a United térfelén, majd egyenesen a tizenhatos előteréig gyalogolt vele akadálytalanul, ott Norkettet indította, aki visszaadta középre, Mather lövése azonban gyengére sikerült, a kapus könnyedén hárította, pedig ebben a helyzetben több volt.
Ismét a Vörös Ördögök rohamoznak. Mather passzol tökéletes iramban a tizenhatoson belülre érkező Norkett felé, aki megtolta a labdát, a védő azonban rossz ütemben csúszott oda neki. Büntető. A sértett állt oda, hogy elvégezze, azonban csúnyán mellé lőtte, így maradt a 2-0-s eredmény.
A United fiataljai legközelebb a Burnley U18-as együttesével találkoznak szintén hazai pályán a Sport Leigh Village-en április 19-én, este 20:00-kor.
Összefoglalás:
United: Hanbury; Murray, Jurado, Aljofree, Pye; Oyedele, Mather, Forson, Ennis (Hansen-Aaroen 60); Hugill, McNeill (Norkett 60)
Nem használt cserék: Polakowski
Gólok: Ennis 43, McNeill 47
Sárgla lapok: Pye, Aljofree ill.: Mabete
ManUtd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Nottingham Forest vs Manchester United
Premier League 30. fordulóCity Ground
2025-04-01 21:00
Premier League 29. forduló
King Power Stadium
2025-03-16 20:00
2025-03-13 21:00
2025-03-09 17:30
2025-03-06 18:45
2025-03-02 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 29 | 69 | 27 | +42 | 70 |
2 | Arsenal | 29 | 53 | 24 | +29 | 58 |
3 | Nottingham Forest | 29 | 49 | 35 | +14 | 54 |
4 | Chelsea | 29 | 53 | 37 | +16 | 49 |
5 | Manchester City | 29 | 55 | 40 | +15 | 48 |
6 | Newcastle | 28 | 47 | 38 | +9 | 47 |
7 | Brighton & Hove Albion | 29 | 48 | 42 | +6 | 47 |
8 | Fulham | 29 | 43 | 38 | +5 | 45 |
9 | Aston Villa | 29 | 41 | 45 | -4 | 45 |
10 | Bournemouth | 29 | 48 | 36 | +12 | 44 |
11 | Brentford | 29 | 50 | 45 | +5 | 41 |
12 | Crystal Palace | 28 | 36 | 33 | +3 | 39 |
13 | Manchester United | 29 | 37 | 40 | -3 | 37 |
14 | Tottenham | 29 | 55 | 43 | +12 | 34 |
15 | Everton | 29 | 32 | 36 | -4 | 34 |
16 | West Ham | 29 | 33 | 49 | -16 | 34 |
17 | Wolves | 29 | 40 | 58 | -18 | 26 |
18 | Ipswich Town | 29 | 28 | 62 | -34 | 17 |
19 | Leicester City | 29 | 25 | 65 | -40 | 17 |
20 | Southampton | 29 | 21 | 70 | -49 | 9 |