Folytatódik a klubon belüli átszervezés
A The Athletic értesülései szerint a Manchester United átigazolásokért felelős igazgatója, Matt Judge távozik a klubtól.
Úgy tudni, hogy Judge már a felmondási idejét tölti a klubtól való későbbi távozását megelőzően. Arra viszont már nem kell számítani, hogy aktív szerepet vállalna a nyári átigazolási időszak során.
Judge állítólag már az elmúlt hetek során elkezdte átértékelni a klubon belüli helyzetét, miután strukturális átalakítások kezdődtek a Manchester Unitednél, amelyek a korábbi ügyvezető alelnök, Ed Woodward távozásával indultak meg.
A The Athletic hírforrásai szerint mindkét fél barátsággal válik el egymástól.
Judge volt a Vörös Ördögök átigazolásokért és szerződésekért felelős vezetője és már 2014 nyara óta részt vett a United transzfer ügyleteinek bonyolításában.
A klub korábbi menedzsere, Louis van Gaal egyszerűen csak Ed Woodward "jobbkezeként" hivatkozott Judge-ra és már régóta nagy hatású figura volt az Old Trafford berkein belül.
Ezzel rövid időn belül ő a harmadik távozó a háttérstábból, miután a múlt héten Jim Lawlor fő játékosmegfigyelő és a globális megfigyelői hálózat vezetője, Marcel Bout is búcsút intett a klubnak.
John Murtough, aki korábban közeli munkakapcsolatban állt Judge-zsal, most stratégiai vezetői szerepet kap a klubon belüli játékosmozgások kapcsán.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló