Felkészülési mérkőzés az Atletico Madrid ellen
A Manchester United a 2022/23-as szezon megkezdése előtt összecsap egy felkészülési mérkőzésen az Atletico Madrid csapatával.
A mérkőzésre július 30-án kerül sor az oslói Ullevaal Stadionban, ahol a United legutóbb 2019-ben lépett pályára a Kristiansund ellen. A Vörös Ördögök részéről John Murtough az alábbiakat nyilatkozta:
"Az előszezon nagyon fontos része a csapat felkészülésének az előttük álló idényre. Játékosaink és edzőink örülnek annak a lehetőségnek, hogy egy olyan magas minőséget képviselő ellenféllel játszhatnak majd, mint az Atletico Madrid, illetve lehetőség nyílik így arra is, hogy a rendkívül szenvedélyes norvég szurkolók által megtöltött stadionban léphessünk pályára."
A Manchester United Operatív igazgatója, Collette Roach is megszólalt a bejelentés kapcsán:
"A Mancehster Unitednek régre nyúló és mély kapcsolata van Norvégiával és nagyon örülünk, hogy ezen a nyáron visszatérhetünk az Ullevaal Stadionba. Látogatásunk ráadásul egybeesik hivatalos norvég szurkolói klubunk 40 éves fennállásával, ami kiválóan tükrözi, hogy az országban milyen erős a csapat támogatása."
"Tudjuk, hogy mind a helyi, mind az utazó szurkolók nagyszerű fogadtatásban fogják részesíteni a csapatot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló