Greenwood ügye folytatódik
Csütörtöki meghallgatását követően Mason Greenwood továbbra is óvadékban ellenében szabadlábon marad egy nő megerőszakolásával és bántalmazásával kapcsolatos vádak miatt.
A 20 éves játékost január 31-én tartóztatták le nemi erőszak és testi sértés gyanújával, majd ezt kiterjesztették szexuális zaklatás és gyilkossággal való fenyegetés vádjával is február 1-én.
A manchesteri rendőrség a mai napon közleményben tudatta, hogy a június 23-án tartott meghallgatást követően a fiatal játékos továbbra is szabadlábon védekezhet óvadék ellenében. Azonban további tájékoztatást a rendőrség a nyomozás állásával kapcsolatban nem ad a közlemény szerint egészen addig, amíg a vád meg nem áll a vádlottal szemben, vagy szabadon nem engedik. Újabb intézkedés pedig egyelőre nem foganatosítanak vele szemben.
A Manchester United korábban azt közölte, hogy a támadó további értesítésig nem vehet részt a csapat edzésein és mérkőzésein. Greenwood, akinek 2025-ig szól a szerződése a Uniteddel ezidáig az őt ért vádakra nem reagált.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló