Ten Hag: Az új igazolások létfontosságúak a sikerhez

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag szerint "létfontosságú", hogy a klub további igazolásokat tudjon eszközölni az átigazolási időszak végéig.


A Vörös Ördögök eddig három játékossal erősítettek a nyár folyamán - Tyrell Malacia, Christian Eriksen és Lisandro Martinez - ám közülük csak Malacia tagja a felkészülési túrán részt vevő keretnek.

 

Bár Ten Hag elmondása szerint "nagyon boldog" csapat középpályájával és támadó alakzatával, aggodalmát fejezte ki azt illetően, hogy jelenlegi kerete miként lesz képes megbirkózni az előttük álló szezon terhelésével.

 

Amikor Perthben, ahol a United holnap majd az Aston Villaval mérkőzik meg, az igazolásokról kérdezték, Ten Hag így felelt:

"Szerződtettük Eriksent a középpályára, amelynek nagyon örülünk. Jelen pillanatban nagyon elégedett vagyok a középpálya és a támadósor teljesítményével is."

 

"De azt is tudom, hogy ebben a szezonban rengeteg mérkőzés vár ránk, világbajnokságot is rendeznek, szóval nagyobb merítésre lenne szükségünk. Jó csapattal rendelkezünk, de ahhoz jó keretre is szükségünk lesz, ha a szezon végén jó eredményeket akarunk elérni."

 

Amikor újságírók arra kérdeztek rá, hogy szűk-e a csatárposzton bevethető játékosok sora, Ten Hag így folytatta:

"Ez is az egyik oka annak, amit mondtam. A másik pedig a mérkőzések mennyisége. Több opcióra van szükségünk a támadó alakzatban."

 

"Szerintem ez létfontosságú, hogy ha sikereket akarunk elérni, mert a szezon nagyon hosszú. De még van időnk betölteni ezt az űrt."

 

 

Ten Hag nagy népszerűségre és ismertségre tett szert azáltal, hogy mennyire bízott az akadémián képzett játékosokban az Ajaxnál, így természetesen felmerül a kérdés, hogy vajon a Unitednél kapnak-e majd bizonyítási lehetőséget a fiatalok, ezzel is bővítve a csapat keretét.

 

Amikor arról kérdezték, hogy a United tehetségei készen állnak-e a Premier League-re, Ten Hag ekként reagált:

"Ha erre kerül is a sor, várnunk kell. Szerintem fejlődniük kell még."

 

"Napról-napra ezen dolgozunk. Ez nem történik egyik pillanatról a másikra, időbe telik. Türelmesnek kell lennünk, mert fiatal játékosokról van szó. Ha megmutatják, hogy képesek lehetnek hatással lenni a csapat játékára, én vagyok az a menedzser, aki be is fogja vetni őket."

 

Az érettségük kapcsán ezzel zárta gondolatait:

"Azt gondolom, hogy jól teljesítenek. Tisztában vagyok vele, hogy a Premier League és az európai klubfutball minőségi szintje nagyon magasan van. Minden arról szól, hogy készen állnak-e felelősséget vállalni, játszani, hozzá tenni valamit a csapathoz?"

 

"Hogy tisztában vannak-e azzal, mit kell tennie rossz szituációkban? Ez az, amit nekem kell megítélnem. Én fogom meghozni ezeket a döntéseket. Az egyértelmű, hogy néhány játékosban meg van erre a potenciál."


The Athletic

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!