Ronaldo visszatért Manchesterbe a jövőjéről egyeztetni
Cristiano Ronaldo visszautazott Angliába, hogy a jövőjéről egyeztessen a Manchester Uniteddel, értesült a The Athletic.
Ronaldo még nem dolgozott együtt az új menedzserrel, Erik ten Haggal, miután családi indokokra hivatkozva kihagyta a klub Thaiföldet és Ausztráliát érintő felkészülési túráját.
A 37 éves játékost héfőn várták Manchesterben és azt követően fog egyeztetéseket folytatni a Uniteddel, hogy néhány héttel ezelőtt közölte, távozni szeretne a nyáron, ha megfelelő ajánlat érkezik érte.
A Unitednél konstans módon azt kommunikálják, hogy az ötszörös aranylabdás nem eladó és fontos részét képezi a 2022/23-as szezon csapatának.

Az a jelenlegi helyzetben még nem tisztázott, hogy kedden együtt edz-e majd Unitedes csapattársaival, de arra lehet számítani, hogy a következő napokban négyszemközti megbeszélést folytat majd Ten Haggal.
Az Old Traffordon visszatérését pozitív jelként értékelik és az ügyet jól ismerők szerint egyre valószínűbbnek tűnik a Unitednél maradása, bár a helyzete tekintetében még sok az eloszlatásra vonatkozó kérdőjel.
A Vörös Ördögök játékosai hétfőn szabadnapot kaptak, miután hosszú repülőutat teljesítettek Ausztráliából hazafelé, kedden azonban folytatják felkészülési szezonjukat, amely végén két meccs vár rájuk a hétvégén.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló