Ten Hag: Elfogadhatatlan Ronaldo korai távozása
Erik ten Hag "elfogadhatatlannak" nevezte, hogy Cristiano Ronaldo már a szünetet követően elhagyta az Old Traffordot a Rayo Vallecano ellen 1-1-re végződött felkészülési mérkőzés során.
Ronaldo a felkészülési szezonban először lépett pályára a Manchester United színeiben, amikor a kezdőcsapat tagja volt a madridi alakulat ellen, ám a félidőben lecserélték.
Ezt követően egy szurkoló lefotózta és a közösségi médiában elterjesztette, hogy a portugál világsztár már a lefújást megelőzően távozott az Álmok Színházából.
Ezzel egy időben Diogo Dalot is lencsevégre került távozás közben, ám ő akkor nem volt a meccsnapi keret tagja, miutá 24 órával korábban az Atletico Madrid elleni felkészülési mérkőzésen vett részt.
A keddi, Carringtonban rendezett médianapon Erik ten Hagot játékosai korai távozásáról kérdezték.

"Ez elfogadhatatlan mindenkinél" - kezdte a holland Viaplay Sportnak.
"Közöltem velük, hogy ez nem elfogadható. Mi egy csapat vagyunk. Egy keret. Egészen a legvégéig együtt kell maradnunk."
Az ESPN hírforrásai szerint Ten Hag arra kérte a teljes keretet, köztük az Atletico ellen pályára lépett játékosokat is, hogy egyenek együtt a Rayo elleni meccset megelőzően. Emellett az Osloban játszókkal azt is közölték, hogy meg kell nézniük a meccset a stadionban, akár a vezetőségi boxból, akár a saját különbejáratú helyükről.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Cristiano Ronaldo
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló